A Skoda szervizel tovább, tíz évig, kétmilliárd forintért

Akt.:
A cseh gyártói háttér a nap 24 órájában rendelkezésre áll a következő 120 hónapban
A cseh gyártói háttér a nap 24 órájában rendelkezésre áll a következő 120 hónapban - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – A miskolci Skoda villamosok garanciális ideje február végén lejár, de a gyárral újra szerződést kötnek.

Kézenfekvő lenne, hogy az MVK saját hatáskörben végezze a járművek karbantartását, de ehhez speciális eszközök, szerszámok, speciális tudás szükséges – mondta el a februári, miskolci testületi ülésen Pfliegler Péter alpolgármester. Aki jelezte azt is, hogy a szerződés szerint a 31 Skoda villamos garanciális karbantartási időszaka február 28-án lejár, ezért a városnak a hogyan továbbról is döntenie kellett. Hogy hogyan is döntött, az a képviselők elé kerülő előterjesztésből kiderült: a közbeszerzési eljáráson a Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. adta a legjobb ajánlatot, ezért tízéves időtartamra a céggel kötött szerződést az MVK. Az alpolgármester szerint az is mellettük szólt, hogy ez a villamos olyan komplex rendszer, hogy a legcélravezetőbb, ha a gyártóra bízzák a további szervizelését is.

„Kiszervezték”

Az MVK-nak voltak szakemberei, ők hol vannak – hangzott el a kérdés az ellenzék soraiból a testületi ülésen. Ők ugyanis azt kifogásolták, hogy míg Debrecenben, Szegeden házon belül oldja meg a közlekedési vállalat a szervizelést, Miskolcon – mint fogalmaztak – kiszervezik. De arra is rákérdeztek, hogy az eddigi garanciális javításokra mennyire és milyen összegben volt szükség.

Lapunk is érdeklődött a közlekedési vállalatnál, például arról, hogy a további szervizelésre kiírt közbeszerzésre hányan és kik pályáztak. A tíz évre szóló szerződés közel kétmilliárd forint, az összegért mit vállalt a gyár? Mi az a javítás, amit itt helyben el tudnak végezni az MVK szakemberei? Kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ, így a napirendhez csatolt előterjesztésre hagyatkozhattunk.

Ebben azt olvashatjuk, hogy a cég villamosonként nettó 1775 eurót kér havonta, azaz 555 250 forintot. Az előterjesztő szerint ez volt a legalacsonyabb ajánlat a közbeszerzésen. A javaslat arra is kitér, hogy a 120 hónapra megkötött karbantartási szerződés milyen előnyökkel jár majd a város, illetve a közlekedési vállalat számára. Többek között azt emelik ki, hogy a megállapodás fix áras, a kockázatokat jelentős mértékben a Ganz-Skoda Zrt. viseli. Ezt azzal indokolják, hogy a beszerzési, kereskedelmi kockázatok a gyártónál jelentkeznek. Ezenkívül említik azt is, hogy a cseh gyártói háttér folyamatosan, 0-24 órában rendelkezésre áll.

Fedezetet nyújt

A napirendből az is kiderül, hogy a szerződésben meghatározott opcionálisan lehívható karbantartási díj mire nyújt majd fedezetet. Például a futásteljesítményekhez kapcsolódó szervizelésre és ehhez kapcsolódóan meghatározott közepes és nagyobb javításokra, alkatrészek beszerzésére. De magában foglalja az elhasználódott alkatrészek cseréjét is, a berendezések belső tereinek takarítását, kenőanyagok biztosítását. A szolgáltatás azonban nem terjed ki olyan esetre, ami a közlekedési vállalat munkatársainak hibájából vagy külső mulasztásból ered, azaz ha baleset miatt sérülnek a járművek.

Legszakértőbbekre bízva

A testületi ülésen a várost vezető Fidesz frakció soraiból elhangzott, hogy 2010-ben felemás állapotokat örökölt Miskolc vezetése a Zöld Nyíl kapcsán.

„Erről a mélypontról sikerült rendbe hozni a városi tömegközlekedést. A Skoda fejlesztés kapcsán leraktunk sok mindent az asztalra. Most a legszakértőbb kezekre bízzuk a miskolci villamosokat, ráadásul a legköltséghatékonyabb módon” – fogalmazták meg.

– N. Szántó Rita –


Még mindig keresik az új múzeumigazgatót Miskolcon

Még mindig keresik az új múzeumigazgatót Miskolcon

Miskolc – Intézményvezetői posztok kiírásáról is döntöttek a miskolci képviselők. A múzeum esetében újra kiírásról.

Ki lesz az új miskolci alpolgármester?

Ki lesz az új miskolci alpolgármester?

Miskolc – Kiss Gábor lemondott tisztségéről, más fel­adatot vállalt.









hirdet�s