A Magyar Önkormányzatok Szövetsége oktatási fórum összehívását kezdeményezi

Budapest – Oktatási konzultációs fórum összehívását kezdeményezi április 15-re a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), amely továbbra is aggodalommal figyeli a közoktatás körül kialakult feszült helyzetet – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Gémesi György, a MÖSZ elnökének közleménye szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) “beismert megbukása” után a kormánynak jelenleg nincs olyan javaslata, amely érdemi változást eredményezne.

Emlékeztetett arra, hogy oktatási szakszervezetekkel 2011-ben kiadott közös nyilatkozatukban felhívták a figyelmet az akkor még tervezett államosítás veszélyeire, amelyek szerintük beigazolódtak.

A MÖSZ egyetért azokkal, akik szerint a közoktatás nem töltheti be rendeltetését, ha kiragadják abból a társadalmi környezetből, amelyben működik, ahonnan a gyermekeket, a tanulókat fogadja. Az iskolai oktató és nevelő munka akkor lehet hatékony, ha támaszkodik az adott település kulturális, művészeti és sporthagyományaira, beépíti azokat nevelési funkciói közé – olvasható a közleményben.

A fórumra a kormány oktatásért felelős minisztere és államtitkára, a két reprezentatív oktatási szakszervezet, a Nemzeti Pedagógus Kar, az országos önkormányzati szövetségek, az egykori oktatási miniszterek és az oktatási civil szervezetek kaptak meghívást – közölte Gémesi György.

– MTI –








hirdetés