Friss hírek

2010.11.30. 09:44

Már csak egy napig válthatnak az autósok kötelezőt

<p>Kedd reggelig rekordszámban, 350 ezren váltottak kötelező biztosítót a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon. Aki váltani szeretne, meglévő kötelező biztosítását december elsején, szerdán éjfélig mondhatja fel, az új szerződés kiválasztására és megkötésére pedig ezt követően december végéig lesz idő.</p>

Tavaly év végéig összesen valamivel kevesebb, mint 320 ezer autós szerződött újra a Netrisken keresztül. Aki interneten intézi az átszerződést, kedden még teljeskörű ügyintézésre számíthat. A Netrisken az utolsó napon is több tízezer szerződéskötésre számítanak.

Egyelőre nem tudni, országszerte hányan mondták, illetve mondják még fel kötelező biztosításukat, és kötik újra szerződésüket. Az ugyanakkor bizonyos, hogy az idei kampánnyal csak az átszerződő autósok járnak jól, míg a biztosítók a drasztikus, csaknem 40 százalékos díjcsökkenés miatt jelentős bevételtől esnek el jövőre.

A Netrisk.hu statisztikája szerint a legtöbb új ügyfelet a K&H szerzi, hiszen minden negyedik autós ezt a biztosítót választotta. Az Allianz a második, húsz százalék feletti részesedéssel. Az Astra Biztosító, bár a legolcsóbbnak bizonyult, árelőnyét csak korlátozottan használhatta ki - csak minden tizedik autós kötötte meg itt új kötelezőjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!