3,7 milliárd forintos beruházás indul a SICTA Kft-nél Felsőzsolcán

Akt.:
3,7 milliárd forintos beruházás indul a SICTA Kft-nél Felsőzsolcán
3,7 milliárd forintos beruházás indul a SICTA Kft-nél Felsőzsolcán - © Fotó: Vajda János
Felsőzsolca – A francia tulajdonban lévő SICTA cégcsoport, a világ egyik vezető autóipari beszállítója átadta a tavalyi év legnagyobb szabású magyarországi beruházásának számító új, 1500 négyzetméteres irodaépületét, valamint raktárbázisát Felsőzsolcán.

A létesítményeket a vállalat 4 millió euró, azaz megközelítőleg 1,2 milliárd forint összértékű beruházás keretében valósította meg a cégcsoport legnagyobb autóipari gyárának, a SICTA Kft-nek a telephelyén. A SICTA bejelentette továbbá, hogy újabb 12 millió euró, azaz megközelítőleg 3,7 milliárd forint értékű beruházást kíván végrehajtani az elkövetkezendő négy évben a gyártó területének és gyártási kapacitásának további növelése érdekében Felsőzsolcán, és 2016 év végéig újabb 50 fő felvételét tervezik.

A cégcsoport legnagyobb gyára

Az 1986-ban alapított SICTA csoport a világ egyik vezető autóipari beszállítója a turbófeltöltő-gyártás területén, aki partnerei között tudhatja többek között a Mercedes, a BMW, az Audi és a Porsche márkák gyártóit. A cégcsoport három kontinens összesen négy országában van jelen: Franciaországban, Bulgáriában, Magyarországon és Kínában. Fő tevékenységük közé tartozik a turbókompresszor-házak gravitációs öntése és megmunkálása.

A cégcsoport legnagyobb autóipar gyára, a SICTA Kft. 2007-ben létesült a Felsőzsolcai Ipari Parkban, zöldmezős beruházásként. A létesítmény jelenleg 3 hektáron terül el, amelyből a gyártó terület 12 ezer négyzetméter. A SICTA csoport összesen 30 millió eurót, azaz mintegy 7,5 milliárd forintot fektetett be eddig a felsőzsolcai üzembe, ahol jelenleg több mint 350 főt alkalmaznak, ebből 60 diplomás munkavállalót.

A felsőzsolcai új beruházást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Jean-Marc Puppi, Franciaország magyarországi nagykövetségének gazdasági tanácsadója, osztályvezetője, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Tóth Lajos, Felsőzsolca polgármestere, André d’Alès, a SICTA cégcsoport elnöke és Jean Francois Arondel, a SICTA Kft. ügyvezető igazgatója adta át.

Stratégiai bázis

„Azért döntöttünk a 2000 évek közepén Magyarország, ezen belül Felsőzsolca mellett, mert itt befektetőbarát a politika és az adókörnyezet, együttműködő és támogató a központi és a helyi kormányzat, valamint kiválóan képzett és elkötelezett a magyar munkaerő. A régió, így Felsőzsolca mellett szólt továbbá a Miskolci Egyetem közelsége is” – mondta el André d’Alès, a SICTA cégcsoport elnöke, aki egyben az alapító tulajdonos leszármazottja is.
A felsőzsolcai gyár az elmúlt 9 évben a cégcsoport legfontosabb létesítményévé, stratégiai bázisává vált: nemcsak az itt alkalmazott munkaerő létszáma a legmagasabb, de itt van a cég legnagyobb gyárterülete is. A SICTA csoport ide fektetett be a legtöbbet, illetve a növekedés volumene is itt a legerősebb. A magyarországi üzem Románia, Németország, Anglia és Olaszország vezető autóipari márkainak gyárt termékeket.

„Az ágazati előrejelzések szerint a következő öt évben várhatóan globálisan 40 százalékkal nő a turbófeltöltő-gyártás piaca. Célunk, hogy a magyarországi SICTA gyártsa a cégcsoport számára az öntvények kétharmadát, amelyhez az itteni gyártási kapacitásunk bővítésére is szükség van. Ezért az elkövetkezendő négy évben újabb 12 millió euró, azaz megközelítőleg 3,7 milliárd forint értékű beruházást kívánunk Felsőzsolcán végrehajtani” – mondta el Jean Francois Arondel, a SICTA Kft. ügyvezető igazgatója.

Az ügyvezető bejelentette továbbá, hogy az idei év végére várhatóan 400 főre növelik alkalmazottaik száma, amelyet dinamikusan szeretnének bővíteni a továbbiakban is.

Sikeresen működnek

A magyar kormány olyan gazdaságpolitikát követ, amely több oldalról is támogatja a termelővállalatok fejlődését – erősítette meg Varga Mihály. Hozzátette: a hazai iparstratégia, az Irinyi Terv legfontosabb célkitűzése a magasabb hozzáadott értékű termelés részarányának emelése. A kabinet továbbra is kiegyensúlyozott szabályozási környezetet biztosít a vállalatok számára, támogatja a beruházások növekedését, valamint a kutatás-fejlesztési tevékenység szélesítését, illetve komoly szerepet vállal a gazdaság igényeinek megfelelő szakképzési rendszer kialakításában is – szögezte le a tárcavezető.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő beszédében kiemelte: „Nagyon örülök, hogy választókerületemben és azon belül is Felsőzsolcán jött létre ez a beruházás és köszönöm, hogy az ország ebben a régiójában ilyen hosszú ideje sikeresen működnek. Amit itt látok, az örömteli, mert azt jelzi számunkra, hogy Magyarországon a jövőben is lesznek sikeres vállalkozások, melyek biztosítják a fejlődés és boldogulás lehetőségét az itt élők számára.”

Az oktatás partnere

SICTA cégcsoport a hazai gyártási tevékenysége mellett aktívan részt vállal az ipar igényeihez szabott, versenyképes hazai oktatás megteremtésében is. A Miskolci Egyetemmel együttműködik a duális képzésben, továbbá nyári gyakorlatot, szakmai gyakorlati lehetőségeket, diplomamunka készítést és konzultációt biztosít a hallgatóknak. A vállalat e mellett egyik alapító tagja annak a szakmai kezdeményezésnek, amely a Miskolci Egyetemen az öntész duális képzés elindítását, újra élesztését tűzte ki céljául. A cég szoros együttműködést ápol továbbá az Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karával, valamint tervei között szerepel további duális hallgatók fogadása a 2016/2017 tanévtől.

A felsőfokú szakképzés korszerűsítésével párhozamosan a SICTA együttműködést kezdeményezett a hazai középfokú duális képzés fejlesztése területén is: a vállalat a miskolci és szerencsi szakképzési központtal kíván együtt dolgozni a gépgyártástechnológus, az ipari gépész, az öntész, és a járműipari fémalkatrészgyártó szakképzések megújításán. A vállalat 2016/2017-es tanévtől bekapcsolódik a tanulók duális gyakorlati képzésébe is.

ÉM-UM