Jegyzet: Szerencsi, te édes

Szerencsen is gyakran megfordulunk. A kisváros számomra egyet jelent a csokoládéval. Szántó István jegyzete.Az aprócska főutcai édességboltban mindent átható, cukros, kakaós illat terjeng. A fekvő almáriumokban francia drazsé, praliné, savanyú cukorka és még ki tudja, mi minden más nyalánkság várja, hogy a tízdekás fehér zacskókba mérjék ki. Az amerikás rágóknak még nyoma sincs. Mamám máig is édesszájú, törzsvásárlók vagyunk a 605. számú, Széchenyi út 64. szám alatti boltban. Mindkét eladó, Évike, Marika is szól, ha friss parány, pilótakeksz vagy Melba kocka érkezik. Ajándékba is innen választunk desszertet, legtöbbször a nagydobozos Kedvencet. Kamaszként már önállóan is bejárok, a hetven filléres Inota a kedvencem, de ha nem jól vagyok eleresztve, beérem a pár filléres kis Balatonnal. Ez is kockaszámra kapható, mint a Melba, amit mindössze negyven fillérért kapunk. S képes vagyok felidézni az ezüst, az arany desszertkocka vagy a Pompadur és a Vadász szelet feledhetetlen ízeit is.

Szerencsen is gyakran megfordulunk. A kisváros számomra egyet jelent a csokoládéval. Már a levegőjében is száll a tömény, csupa kakaó aroma. Sokáig csak a gyár melletti mintaboltig jutok el, ahol kilószámra kapható az olcsó törmelék, táblás vagy a kevésbé sikerült, de még élvezhető édesség. Majd mint mindenre kíváncsi szerkesztő palántának megvalósul a nagy álmom, s a gyár kapuján is túljutok. Fehér köpenyben és sapkában járjuk be az üzemet. Első kérdésem elméleti, ehetnek-e az itt dolgozók és mennyit az előttük tornyosuló édességekből. Az igazgató a vesémbe lát, a válasz gyakorlati. Csarnokról csarnokra kínálgat. Mindent meg kellene kóstolnom negyedórán belül, eltelek, fél óra múlva már gondolni se vagyok képes a mogyorós, krémes, epres csokira. Hamar elhiszem, hogy a nyomtató ló száját nem hogy nem lehet, nem is érdemes bekötni. Megtudom, minden újfelvételes egy hét után megcsömörlik. Főleg, ha álmában is hordószámra hullámzik a szeme előtt a Zizi vagy a Duna kavics.

Kovács György, vezérigazgató végigjárja a magyar édesipar vezetői szamárlétráját. Mindannyiszor csokiban utazik, de egy időben még a cukorgyártásért is ő felel. Szigorú, határozott vezető, átlátja a helyzetet. A szerencsi és a diósgyőri gyár virágzó komplexum. A fénykorát éli a nagymúltú élelmiszerágazat. Minden termékük eladható a határokon túl is. Legnagyobb piacuk a Német Szövetségi Köztársaság, miközben az összes csokigyártó, cukorkaformáló gépet a demokratikusnak nevezett Németországból vásárolják. Mondják, az itt készülő, kézzel csomagolt mikulásoknak és nyusziknak nincsen párja a világban. Azzal is eldicsekszenek, hogy ezeket Tóth Gyula, a gyár grafikusa rajzolja, szerkeszti. Hogy mindez hihetőbb legyen, lefotózohatjuk az óriási tapsifülest, ami minden nemzetközi vásáron a szerencsiek standját őrzi.

Vajon miből van a csokoládé? Jó kérdés. A szerencsi gyerekek vágják, hogy itt pörkölik a drága kakaóbabot – akkor látok ilyet először – majd leőrlik, de nem akárhogyan. Ebből lesz finom por és vaj, amihez ízlés szerint kevernek, kavarnak, főznek, fagyasztanak a szigorúan titkos receptek alapján. A lila Milka még nem annyira ismerős, viszont a tej boci az apró és a táblás, a Keserű 101, a Melódia és a társai mindennapjaink részei. A gyári laboratóriumban féltve őrzik a receptúrákat, figyelemmel kísérik a világ változó ízlését, és sorra tervezik az újabb termékeket. A szerencsi bocis emblémásakat.

A Magyar Édesipar egy hatalmas tröszt, Szerencsen kívül Győrben és a fővárosban is van gyáruk, de az itteni a legismertebb a világban. Csaknem kétezren dolgoznak itt, ha a rendelés úgy kívánja, akár három műszakban is. Húsvéttól októberig csomagolják a szaloncukrot, a télapót, hogy a következő ciklusban átadhassák a helyet a tojást tojó nyulaknak. Sose gondolnánk, hogy egyszer ennek is vége lehet.

Kovács György nyugdíjas vezérigazgató teli szép emlékekkel. A régi kollégák, közös ismerősök Szakáll Sándor főmérnök, Takács Zoltán, Szerényi László és Janovics László. Gyorsan lepergett az utolsó húsz esztendő, s már csak a lényeges momentumokra emlékszik. Hogy a kilencvenes években a messziről jött multi cég szemet vetett a gyárra. Megtetszett nekik a szerencsiek széles termékpalettája. Itt is lejátszódik mindaz, ami a kilencvenes években végbemegy a hazai élelmiszeriparban. Jönnek a befektetők, hozzák a pénzt, ami itt nagyon hiányzik a fejlesztésekhez, és ha nem is kolbászból, de selyemcukorból lesz a kerítés.

Kovács György az utolsó önálló vezér a gyárban. Az idegenek profilt tisztítanak – ez finoman fogalmazva – ami jó volt nekik is, azt elviszik, s kezdik lassan leépíteni a termelést. Bekebelezik a szerencsiek piacát. Amit lehet, kiszerveznek. A szemfülesebbek, hála a sorsnak a jobb gépeket megmentik vagy bérelik, s csak azért is folytatják az édességek termelését. Nekik köszönhetjük, hogy unokám is tudja már, nemcsak fülbemászó, hanem ritka finom Melódia szelet is van.

- Szántó István -