felvételi

2020.07.15. 11:30

Aggódnak az egyetemek

A kötelező emelt szintű érettségi miatt kevesebb az egyetemre jelentkezők száma.

Hegyi Erika

Fotós: Bujdos Tibor

Fotós: Bujdos Tibor

Az egyetemre jelentkezők a múlt héten még módosíthattak a megjelölt intézmények sorrendjén.

Ez jelentősen befolyásolhatja a végső eredményt, az egyes egyetemekre bejutó elsőéves hallgatók számát.

A Miskolci Egyetemen azt tudtuk meg, hogy egyelőre még nem ismert, hány fiatal módosított sorrendet az intézmény javára (ez csak két hét múlva derül ki), de az biztos, tavaly 120 olyan diák gondolta úgy, hogy az érettségik után inkább a Miskolci Egyetemet teszi az első helyre.

Az idei felsőoktatási felvételit nagyban befolyásolta, hogy minden jelentkező számára kötelező lett legalább egy emelt szintű érettségit tenni. Ennek következtében országos szinten 20 százalékkal kevesebb fiatal döntött a felsőoktatási tanulmányok mellett, mint tavaly.

Miskolcon is csökkent

A Miskolci Egyetemen csaknem 20 százalék volt a „veszteség”. 2019-ben több mint 3100-an jelölték meg az intézményt az első helyen, az idén ez a szám 2509-re csökkent. Ha az összes jelentkező számát vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy tavaly 6100 diák jelölte meg az intézményt (bármelyik helyen), az idén 4931.

– A kötelező emelt szintű érettségi mellett figyelembe kell vennünk azt is, hogy a mai érettségiző fiatalok még a demográfiai hullámvölgyben vannak – mondta az Északnak Torma András, a Miskolci Egyetem rektora. – Évről évre egyre kevesebb azon diákok száma, akik felsőoktatási tanulmányokon gondolkodnak.

Egyetemünk ennek ellenére az utóbbi években növelni tudta hallgatói létszámát, sőt az Állam- és Jogtudományi Karra, valamint a Bölcsészettudományi Karra az idén többen szeretnének bejutni, mint az elmúlt években. Az pedig várható volt, hogy ha a jogszabályok valamilyen plusz követelményt írnak elő az egyetemi tanulmányok feltételeként, akkor csökkenni fog a jelentkezők száma – tette hozzá a rektor.

Kell az emelt szint

A jelentkezők számának országos csökkenésével kapcsolatban a Szegedi Egyetem kancellárja megjegyezte: meg kellene erősíteni a közoktatást, hogy többen jussanak be egyetemre.

Madarász Péter, a Herman Ottó Gimnázium igazgatója szerint azonban az érettségit adó középiskolák tanárainak kötelességük, hogy felkészítsék a tanulókat az emelt szintű érettségire is, és ehhez minden feltételük megvan – mondta el az Észak-Magyarországnak.

Nem tették meg

– Az emelt szintű vizsgát akkor kellett volna kötelezővé tenni, amikor bevezették a kétszintű érettségit. Sok egyetem azonban ezt nem tette meg, mert féltek, hogy elveszítik hallgatóik egy részét. Ahol azonban már eddig is kötelező volt, például az állatorvosi képzésen két tárgyból, azt meg is csinálták a diákok. Én egyetértek azzal, hogy a felsőfokú felvételinek legyen megfelelő színvonala, tehát legalább egy tárgyból tegyenek emelt szintű vizsgát az egyetemre jelentkezők – árulta el megkeresésünkre a véleményét a témáról az igazgató.

(A borítóképen: A Miskolci Egyetem – hamarosan kiderül, mennyien tanulnak tovább az intézményben az ősszel kezdődő tanévben)

Kapcsolódó cikk:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!