Ellenőrzés

2020.03.14. 16:00

Szlovákiában dolgozik? – átmehet a határon

A munkavállalók és a diákok is átmehetnek a szlovák határon, csak igazolás kell.

Hegyi Erika

Forrás: Shutterstock/Illusztráció

Péntek reggel hét órától a közúti határátkelőkön visszaállították a határellenőrzést. Csak azokat engedik be Szlovákiába, akik szlovák állampolgárok és azokat, akiknek az országban tartózkodási engedélyük van. A külföldről érkezőknek tizennégy napos karanténba kell vonulniuk, akik azonban dolgozni járnak a határ másik oldaláról, munkáltatói igazolást kell bemutatniuk.

Tanulók is átjárnak

Megyénk igencsak érintett a szlovák határzár miatt, hiszen például Sátoraljaújhelyből sokan járnak dolgozni Szlovákiába, és fordítva.

Szamosvölgyi Pétertől, a város polgármesterétől megtudtuk: a munkavállalók ugyanúgy járhatnak dolgozni a határon túlra, mint eddig, csak munkáltatói igazolást kell kérniük, amit a határátkeléskor felmutatnak. Péntek reggel a délelőtti műszakba igyekvők még át tudtak kelni igazolás nélkül, délután viszont már birtokukban volt az okmány.

– Nálunk a határzár a diákokat is érinti, hiszen több mint száz szlovák és szlovákiai magyar gyerek jár Sátoraljaújhelybe tanulni a felvidéki kistelepülésekről. Nálunk ugyanis szlovák tanítási nyelvű iskola is működik. A turizmust biztos, hogy visszaveti a határzár, a bevásárlóturizmust még inkább. Hiszen a határ menti, magyar bevásárlóközpontok forgalmának 3040 százalékát a Szlovákiából érkező vásárlók tették ki, bár ezt kompenzálja a magyarok felvásárlási láza – tette hozzá a polgármester.

Kerülőt jelent

A szlovákiai Kenyheci Ipari Parkba sok magyar jár dolgozni Észak-Abaújból. A település polgármesterétől, Konkoly Józseftől megtudtuk, a határzár nekik sem okoz gondot, hiszen munkavállalás céljából át lehet lépni a határt. De azoknak is, akiknek bejelentett lakcímük vagy ideiglenes tartózkodási helyük van a határ másik oldalán.

– Problémát az jelenthet, hogy most lezárták a kisebb határátkelőket, így a kenyhecit is. Ezért a környéken csak a Tornyosnémeti-Migléc átkelő üzemel. Ez 20-30 kilométer kerülőt jelent azoknak, akik eddig a kenyheci határátkelőt használták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!