Egy év emlékezetessé tett különleges pillanatai

Lefotózta a ködöt – láthatóvá tette a megfoghatatlant, a valamit, ami képes kiiktatni a látást.

Közelség, távolság

A közelség-távolság észrevehetően része lett Vajda János 2019-es munkáinak – mennyire kell eltávolodni a vizsgált tárgytól ahhoz, hogy fogást találjon rajta, már-már fogalmi tisztasággal adjon képi választ a kérdésre: mi történt, mit nézünk.

És tényleg: a drónt kezelő embert az új távlat elemeli a témától. Az emlékezés akarása és szép felelőssége kikerül a temetői mécses fényköréből, a kép szinte szenvtelenül pontosra vált: mindenki mást és máshogyan gyászol, de érteni véljük a gyász egyetemlegességét.

Vagy ahogyan az őszt magát tárja elénk a fotó: a temérdek szín közös foltjával, mint valami kiömlött, elfolyó festék kavargása, játékos festői kedv – ilyen nincs, de persze mégis van: látjuk.

Technika és egyedi látás kérdése megtalálni az optimális messzeséget, amelyből még nem esik szét a kép, de megszületik ez az új minőség.

Jó-e, ha ilyen képeket mutat a sajtó? De hát mikor látnánk máskülönben ugyanezt, ugyanígy? Hírfotó, amennyiben arról tudósít: valami történt, valahogyan fordult egyet a világ, de egyben a fogalmazás frissebb levegőjétől átjárva.

Egyedi esetek

Nem az egyetlen járható út: íme, a közeli képek is, megannyi érdekes, egyedi eset.

Az elfogadás nehézségei, az idegenkedés legyűrése a bogárnapon. Az áhítat révülete. A színpadon megkeresztelt Shylockot játszó színművész, Görög László arca a Mohácsi János rendezte híres miskolci A velencei kalmár-előadásból. Az évet záró operafesztiváli gála emelkedett pillanata, a két karmesteres hangverseny, amelyen a karácsonyi dalba bekapcsolódó közönségnek is jutott dirigens.

És így tovább: a maguk módján különleges pillanatok, amelyeket innentől már a fotó is emlékezetessé tesz: ez is benne volt 2019-ben, ezeknél is jelen volt a fotóriporter, aki így tartotta jónak megmutatni. Élvezzük a látványt!