Erőszak

2019.11.14. 11:30

Összeverte volt párja

Nem ez volt az első eset, hogy bántotta, most végezni akart vele.

Horváth Imre

Orosz Bernadettet a felismerhetetlenségig verte össze a férfi

Egy elképesztő történet és döbbenetes fotók járták be a közösségi médiát az elmúlt két napban. Egy hatgyermekes, egyedülálló édesanya, Orosz Bernadett állt ki a nyilvánosság elé, hogy megmutassa, és beszéljen arról, mit követett el ellene volt párja, aki szombaton kis híján agyonverte az asszonyt.

Az arcát ütötte

Bernadett tavaly októberben ismerkedett meg K. Istvánnal, akivel se veled, se nélküled kapcsolatban voltak, többek között azért, mert a nő Miskolcon él, míg a férfi Sárospatakon. Júniusban aztán egy családi rendezvényen a férfi beleverte Bernadett fejét a falba és agresszíven viselkedett vele, de akkor ezt még az ital hatásának tudta be. Később azonban szakítottak, ám a férfi elment hozzá augusztusban, hogy megbeszéljék a dolgot. Ekkor esett neki másodszor, és többször megütötte a dobhártyáját is beszakítva.

– Hibát követtem el azzal, hogy nem jelentettem fel már ekkor, de úgy voltam vele, hogy a lényeg, hogy elválnak útjaink, megszabadulok tőle, ugyanakkor mint nyugalmazott katonai alezredes a kapcsolataival fenyegetett, hogy rosszabbul járok, ha próbálkozom – mondta el.

Szombaton egy katonai rendezvényen vettek részt Bujákon, ahol a férfi este rátörte a szobája ajtaját, és nekiesett. Főleg az arcát ütötte lefogva a kezeit elképesztő sérüléseket okozva, miközben foga is kitört, a hajából is kitépett, az orrát is eltörte és gyakorlatilag felismerhetetlenre verte a nőt. Bernadett állítása szerint a férfi azt mondogatta, hogy meg fogja ölni, és ő biztos is volt benne, hogy végez vele, így ész érvekkel próbált rá a verés közben hatni, és könyörgőre fogta – nem sok sikerrel. A sikítozásra végül a férfi barátai törtek be a szobába, aki kimentették a nőt, akit kórházba szállítottak, az intézmény pedig hivatalból azonnal feljelentést tett.

– Ki kellett állnom a nyilvánosság elé, és arra bíztatom nő társaimat, akiket bántalmaznak, hogy lépjenek, ne hagyják annyiban a dolgot. Nem könnyű, az ilyen emberek környezete nem is gondolná, hogy mire képesek, illetve elfordítják az emberek a fejüket, nem akarnak tudni róla. Sokszor már csak akkor derül ki a dolog, ha tragédia történik. Nekem szerencsém van, mert a barátaim, Kállai Mariann és a férje Zoltán itt vannak mellettem és támogatnak.

Megkeresésünkre a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság úgy tájékoztatta lapunkat, hogy az „említett ügyben büntetőeljárás folyik, melynek részleteiről az eljárás érdekében a rendőrség nem ad bővebb tájékoztatást. Tájékoztatom, hogy az említett ügyben az újabb adatok alapján a Pásztói Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében kezdeményezte az illetékes ügyészségen a távoltartás elrendelését”.

El kell kerülni

Bernadett azt mondja kézhez kapta a távoltartási végzést, de egy papír nem fogja megvédeni a férfitól, továbbra is fél tőle, főleg mert a feljelentés valószínűleg felbőszítette.

– Az ilyen férfiakat el kell kerülni messzire. Főleg egyedülálló anyákra vadásznak, hogy aztán még inkább megnyomorítsák az egyébként is sokat megélt családot. Diszkrimináció vagy sem, az ilyen embereket számon kellene tartani és korlátozni őket abban, hogy bizonyos pozíciókba kerüljenek. Társadalmi szinten is következménye kellene, hogy legyen az ilyesminek – véli Bernadett.

Az alábbi közleményt adta ki a Nógrád megyei rendőrség

A rendőrség reagál a sajtóban és a közösségi médiában megjelent valótlan állításokra, amely szerint a rendőrök nem megfelelően jártak el egy bántalmazott nő ügyében.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság határozottan cáfolja azokat az interneten megjelent információkat, amely szerint a Bujákon bántalmazott nő esetében a rendőrök „átnéztek a nőn, amikor kihallgatták”, hátat fordítottak neki. Voltak olyan vélemények, amelyek szerint a rendőrség a férfi honvédséghez tartozása miatt nem foglalkozott kellő komolysággal az üggyel.

A valóság ezzel szemben az, hogy a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. november 9-én 20 óra 46 perckor az egyik bujáki szállóról érkezett állampolgári bejelentés, miszerint ott egy nőt megvertek.

A bejelentést követően a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai fél órán belül a helyszínre érkeztek és a nő soron kívüli meghallgatását követően elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 52 éves sárospataki férfit. A nyomozók a beszerzett adatok és a végrehajtott információgyűjtés eredményeképpen előállították férfit, és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az eset valamennyi körülményét a Pásztói Rendőrkapitányság – mint minden esetben – elfogultságtól mentesen vizsgálja, a tényállás pontos tisztázása a nyomozó hatóság további feladatát képezi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!