Tapolca

2019.11.30. 14:00

Komoly gond Tapolcán az Aradi sétány lezárása

Egy nappal később zárják le csak a sétányt, akkorra zebrát is tesznek az ideiglenes buszmegállóhoz.

Szaniszló Bálint

Lengyel Katalin, a Miskolc Holding Zrt. projektirányítási igazgatója mutatta be a beruházást

Fotó: Vajda János

A már meglévő Miskolctapolcai Strandfürdő és a most épülő élményfürdő összekapcsolásaként egy kültéri, felszín feletti híd épül meg az Aradi sétányon, amely fontos gyalogos átkelőhelye az autóbuszmegálló, az orvosi rendelő, a gyógyszertár és a posta felé a környéken élőknek.

A jelenlegi tény az, hogy a híd építési munkálatai december 3-án megkezdődnek (tehát egy nappal később a korábban jelzett december 2-ánál – a szerk.), és élet- és balesetvédelmi okokból a hídépítés idejére a gyalogosforgalom elől elzárják az Aradi sétányt. A kivitelező terve szerint a munkálatok befejezése jövő év nyarán várható. Tehát akár addig is fennállhat az állapot, hogy az utcát nem használhatják.

A két-három hónap biztos

Talán van megoldási lehetőség az igencsak kellemetlen helyet enyhítésére. Ez derült ki a csütörtökön este megtartott lakossági fórumon, ahol az önkormányzat, a kivitelező cég és az MVK Zrt. képviselői vázolták fel a helyzetet a több tucatnyi érdeklődő számára.

Az építők megerősítették, hogy mindenképpen le kell zárniuk az Aradi sétányt, az még nem biztos, hogy szükség lesz a lezárásra egészen jövő nyárig. Elképzelhető, hogy az alapozás és a betonozás után készíthetnek egy olyan átjárót, amely biztonságos lenne a gyalogosok számára. Ez azonban két-három hónap múlva lehetséges csak.

 

Addig mindenképpen kerülniük kell a a strand túloldalán élőknek: vagy a park felől megkerülve a régi strandot, vagy az Aradi utcával párhuzamos Fagyöngy utca felé kerülve. Mindkettő komolya távolság egy idős, nehezen váró embernek.

Sétány a régi strandon át?

Annyi bizonyos, hogy a Fagyöngy és a Tapolcai út kereszteződésénél hétfő reggelre ideiglenes buszmegállót alakítanak ki, hogy ne kelljen nagyot kerülniük az utasoknak. A megállóban december 2-án reggel 7 órától a 2-es és 20-as autóbuszok megállnak. A nagyobb gondot a város felől érkező megálló jelenti, mert gondoskodni kell az utasok biztonságos átkeléséről az úton. A miskolci önkormányzattól azt tudtuk meg, hogy a strandot építő cég vállalta a megálló kiépítését és a biztonságos átkelés kialakítását, feltételezésünk szerint zebrával.

A lakossági fórumon felvetődött az is, hogy az Aradi sétány lezárása idejére meg lehetne nyitni a Fenyő utca folytatásaként a régi strandon keresztülvezető Fenyő sétányt, amely a tapolcai buszvégállomás felé biztosítaná a gyors átkelést. Ez a megoldás jövő május 2-ig, a strand megnyitásáig megnyugtató megoldás lenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!