Uncategorized

2012.11.28. 15:09

Omega50 december 30. (vasárnap), 20:00, Debrecen – Főnix Csarnok

A legendás együttes idén ünnepli 50 éves jubileumi fennállását. Csodás karriertörténete során az Omega szinte mindent elért, amiről egy magyar zenekar csak álmodhat.

A legendás együttes idén ünnepli 50 éves jubileumi fennállását. Csodás karriertörténete során az Omega szinte mindent elért, amiről egy magyar zenekar csak álmodhat.

Az előzetes tervek szerint október 6-án a Papp László Budapest Sportarénában tartott nagyszabású koncertjükkel zárták volna le ezt a jubileumi évet, de a hatalmas érdeklődésre való tekintettel, még akkor a koncert előtt bejelentették, hogy az év végén a két ünnep között, az ország keleti és nyugati részén is tartanak egy-egy turné zárókoncertet.

Így az 50. jubileumi év végső lezárásaként december 29-én Veszprémben és december 30-án Debrecenben is láthatja őket a közönség.

A klasszikus felállású Omega együttes, a háttérben egy szimfonikus zenekarral közösen muzsikál, s az elmúlt évtizedek valamennyi slágere különleges hang- és látványelemek kíséretében csendül majd fel.

A legenda szerint a két iskolai zenekarból alakult banda, az immár új nevét egy koncertplakátról tudta meg. Miután a hangszeres muzsikálást a Fiúk ez idő tájt még igencsak tanulgatták és a kezdeti időket a gyakori tagcserék jellemezték, feltehetően senki sem gondolta volna, hogy épp a legnagyobb magyar könnyűzenei sikertörténet veszi kezdetét.

Benkő, Kóbor, Mihály, Laux mellett már az első években olyan nevek fordultak meg a zenekarban, mint Koncz Zsuzsa, vagy Somló Tamás. A szerzőként is remeklő Presser Gábor billentyűssel és Molnár György szólógitárossal viszont már az Omega első igazi Aranycsapata állt össze.

A bemutatkozó kislemezeik egyike, a „Kiabálj, énekelj”című, egyenesen a Táncdalfesztivál döntőjébe repítette őket, majd nem sokkal később első magyar zenekarként jutottak el a beat őshazájába is. Londoni koncertjüket követően még Eric Clapton és George Harrison gratulációját is bezsebelhették, csakúgy, mint a Decca cég lemezszerződését. Ezután példátlan nemzetközi elismerés után a Hungaroton is szerződést ajánlott, melynek eredménye az első Magyarországon napvilágot látott album, a „Trombitás Frédi és a rettenetes emberek” azonnal 100.000 eladott korongot és Aranylemez státuszt ért el.

Tv-show, filmszerepek és a meginduló slágergyártás jellemezte a következő éveket. Megszületett a Tízezer lépés, Petróleumlámpa, vagy a Gyöngyhajú lány. Ez utóbbiból cseh és lengyel utánzatok is készülnek, de feldolgozta az NDK sztárja, Frank Schöbel és később a Scorpions is. A dal díjakat nyert a tokioi Yamaha Fesztiválon és Mallorcán a Barbarella Fesztiválon.

 

A ’70-es évek elején Debreczeni Ferenc csatlakozott a Benkő László, Kóbor János, Mihály Tamás, Molnár György alkotta formációhoz, ezzel a mai, végleges felállás is kialakult. Ezekben az időkben az Omega már nemzetközi sztárzenekar. Azóta Európa összes tv-s, rádiós show-műsorát megjárták, a nemzetközi fesztiválokon a legnagyobb világsztárok társaságában szerepeltek. A német, angol, holland, francia, spanyol, finn turnék és megannyi olyan sláger, mint az Ezüst eső, Fekete pillangó, Léna, Babylon, vagy a Hajnali óceán mára egy összetéveszthetetlen zenekari arculatot és pályafutást határoznak meg, melynek sikereit magyar zenekarnak megismételni azóta sem sikerült.

Megszámlálhatatlan Arany és Platinalemezük mellett az Omega nevéhez kötődik az első magyar Gyémántlemez is, ötmillió eladott albumuk után, de a leggrandiózusabb magyar koncertek rekorderei is Ők, akár a Kisstadiont vesszük, vagy az egészen példátlan 4 Népstadion-béli Szuperkoncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!