Tündérszépek

2022.08.02. 20:39

A cserfes baranyai szépség az idén is levesz a lábadról

Vészi Panna Eperkének nem csak a neve különleges, hanem ő maga is. Az idén, immár másodjára ő képviseli Baranya megyét a Tündérszépek országos döntőjében.

Sz. A.

Vészi Panna Eperke számára nem ismeretlen a Tündérszépek, és ő sem ismeretlen azoknak, akik követik a versenyt, hiszen a bájos pécsi lány duplázik: 2021 után 2022-ben is ő képviseli Baranya megyét országos szépségversenyünk döntőjében. Az biztos, hogy Panna nem az a lány, aki könnyen feladja, nem véletlen, hogy az a mottója, hogy

ha nem engednek be az ajtón, akkor azt vagy be kell rúgni, vagy be kell mászni az ablakon.

Mint mondta, tavaly is nagyon jó élményekkel gazdagodott a verseny során, most pedig magának szeretne bizonyítani. Rengeteg fotózáson vett részt az előző Tündérszépek óta, és azt is tudja, hogy a minimális smink minden lánynak jól áll, de vallja: nem szabad a festék mögé bújni.
− A külső helyett a belső értékekre kell helyezni a hangsúlyt − emelte ki a húszéves lány, aki pénzügy és számvitel szakra jár, utána pedig belsőépítésznek szeretne tanulni, mert nagyon megtetszett neki ez a szakma.

Eperke a Bama.hu-nak elárulta: a nagymamája volt a leglelkesebb a verseny során, mindig ő osztotta meg a szavazási lehetőséget ismerőseivel, figyelte, hogy melyek a verseny fejleményei. Ő hívta fel Pannát akkor is, amikor meglátta, hogy idén is sikerült továbbjutnia.

– Persze szeretném, hogy végre királynői korona kerüljön a fejemre, de nekem már az is egy győzelem, hogy idáig eljutottam a versenyben. Nagyon élveztem a tavalyi szereplést, sokat tanultam belőle. Én is ugyanolyan lány vagyok, mint a többiek. Nekem is megvannak a magam kihívásai, visszahúzódó ember vagyok, de ezt le kell győznöm minden alkalommal. Megtanultam azt, hogy fontos a nyitottság, nem szabad, hogy a félénkség, vagy az izgulás elvigyen mentálisan. Talán ez a legfontosabb, amit tavaly megtanultam, és idén szeretném is kamatoztatni – részletezte.

Nos, ebben neki és a többi döntősnek is is nagyszerű mentorok is segítenek majd. Háziasszony-mentorunk ezúttal Kárpáti Rebeka 2013-as Miss Universe Hungary lesz, két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter lesz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!