Tündérszépek

2022.07.16. 09:55

Palócország csábos hastáncosa az őszinteségben hisz

Pozsgai Florentina fodrászként tudja, hogy a természetes szépség az igazi. A 20 éves bujáki lány Nógrád megyét képviseli a Tündérszépek országos döntőjében.

Sz. A.

Több ember szeret a szemével, mint a szívével

− vallja Florentina, aki a közönségszavazatok alapján jutott be országos szépségversenyünk döntőjébe. A 20 éves lány fodrászként tudja, hogy fontos a megjelenés, de úgy véli, hogy a természetes szépség a legfontosabb. A Nool.hu-nak a közelmúltban elárulta: számára már az is egy életre szóló élmény, hogy bejutott a döntőbe.

Nagyon várja már a találkozást a többi finalistával is, és bízik benne, a versenyszellem nem csap majd át versengésbe, és mindenki nagyon kedves lesz, ahogy ő maga is. 

A bujáki lány hobbija a hastánc, úgy érzi, hogy ebben, ezzel tudja igazán kifejezni magát. Mindemellett pedig esténként biciklizni, otthon pedig edzeni szokott. Most, az országos döntőre készülve az étrendjére is jobban odafigyel, hogy a lehető legjobb formában legyen a fináléra. 

A lányoknak ráadásul nagyszerű mentorok is segítenek majd. Háziasszony-mentorunk ezúttal Kárpáti Rebeka 2013-as Miss Universe Hungary lesz, két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter lesz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!