Tokaj hírei

2018.11.03. 15:29

A legfontosabb, hogy őszintén ír

Tokaj - Közönségtalálkozó volt Tokajban a legsikeresebb magyar írónővel.

Tokaj - Közönségtalálkozó volt Tokajban a legsikeresebb magyar írónővel.

A tavalyi év legsikeresebb magyar írónője, Borsa Brown volt Tokajban a Németi Ferenc Városi Könyvtár vendége. A 2017-ben az eladási listákat magasan vezető írónő találkozóján mesélt munkásságáról, pályafutása kezdetéről és készülőben lévő műveiről is.

Az olvasó élje át

Nem tudja sikerének a titkát, ha tudná, erről is könyvet írna – mondta a tokaji író-olvasó találkozóján Borsa Brown. A tavalyi éven több mint százezer kötetet eladó szerző szerint az a legfontosabb, hogy őszintén ír.

– Az a célom, hogy az olvasó azt élje át olvasás közben, amit én, amikor írok. Ezt próbálom a legegyszerűbben átadni, éppen ezért beleképzelem magam a szereplő helyébe. Tehát amikor egy férfi szemével írok, akkor sokkal nyersebben írok, mintha női karakter lenne. Ettől sokkal hitelesebbé válnak az olvasónak a könyvben leírtak – mondta Borsa Brown, aki szerint a karakter-központúság is nagyon fontos. Úgy fogalmazott, hogy a cselekmény mellett kell hogy az olvasó valamilyen módon kötődjön a szereplőhöz is, akár pozitív, akár negatív érzelmeket kiváltva.

Borsa Brown könyveinek egy része az arab világban játszódik. A szerző elmondta, hatalmas kutatómunkával jár egy-egy regény megírása, de személyes beszélgetések, elbeszélések is hozzájárulnak a teljes kép megformálásához. Akkor, amikor regényei az arab környezetben játszódnak, napi szinten csak erre koncentrál, és még a híreket is a közel-keleti csatornákon keresztül figyeli.

A szerzőnek annak ellenére, hogy erotikus-romantikus témában írja regényeit, van egy sokkal fontosabb és súlyosabb, a társadalmi problé­mákat kiemelő mondanivalója is.

Legújabb, két hete megjelent kötete az olasz maffia- és az arab világ után az ami­shokról szól. A Gyalázat és hit című regénynek pedig már készül is a folytatása Gyalázat és szenvedély címmel, a trilógia utolsó része pedig Gyalázat és szerelem címmel jelenik majd meg.

A tokaji könyvtár rendszeresen szervez író-olvasó találkozókat: előző hónapban Bán János, azaz Bán Mór, Kim Lancehagen, Gran Goa nevekkel dolgozó, fantasy- és sci-fi-író, újságíró volt az intézmény vendége.

ÉM-EJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!