Tokaj hírei

2011.08.09. 12:25

Segítségnyújtás a Kárpátaljai Szolyvának

Tokaj - A Rákóczi Szövetség Tokaji szervezetének küldöttsége Szolyvára, a Kárpátaljára juttatta el segítségét a helyi magyar óvodának és a 10-es számú iskolának, valamint egy kis település Zapszony iskolájának.

Tokaj - A Rákóczi Szövetség Tokaji szervezetének küldöttsége Szolyvára, a Kárpátaljára juttatta el segítségét a helyi magyar óvodának és a 10-es számú iskolának, valamint egy kis település Zapszony iskolájának.„Összesen 7 komplett számítógépet monitorral adományoztunk, valamint az internet bekötésére, működtetésére 40 ezer forintot gyűjtöttünk. Tolmácsolni szeretném vendéglátóink köszönetét a Kereskedelmi Középiskolának 5db gép és monitor felajánlásáért, a II. R. A. N. O. I., 2 komplett gép, klaviatúra, Holló Tamásnak, aki bort küldött a Kárpátaljára, valamint az Országos Rákóczi Szövetségnek, hiszen 100000 Ft pályázati pénzzel tette lehetővé, hogy eljussunk a „kinti” magyarokhoz. Nehéz szavakba önteni röviden a tapasztalatokat, érzéseinket. A 20 ezres Szolyván kb. 1200 magyar él, iskolájukban, óvodájukban nincs internet, nincs számítógép, alig van magyar tannyelvű segédanyag. Rengeteg segítség kellene még pl. számítógépek, pénz az internet üzemeltetéséhez játékok, mesekönyvek és tankönyvek. A református egyház is segíti munkájukat, de nehezen élnek. Sikerült a szülőkkel való közös találkozásunk alkalmával a szolyvai Rákóczi szervezetet létrehozni.

Leírtam , hogy mi nincs, hagyj írjam le, hogy mi van…

- Csodálatos táj, kedves, aranyos, vendégszerető emberek és óriási hittel dolgozó magyar pedagógusok. Le a kalappal előttük. Szeretetük, nyitottságuk, vendéglátásuk határtalan. Nagyon jól sikerült kirándulásunkon július 27-én Beregszászon a Szövetség vezetőjével és munkatársnőjével találkoztunk. Közülük Baráth Júlia itt volt Tokajban a Rákóczi versenyünkön is.

A vezető hölgy: Szabó Éva, is igen kedves, együttműködő kolléganő. Megbeszéltük, hogy továbbra is tartjuk a kapcsolatot, versenyeikre elmegyünk. Majd a munkácsi várat néztük meg, alig látva magyar betűket sajnos, de a beregvári kastélyban és annak belsejében gyönyörködtünk.

Küldöttségünk: Deákné Bobók Katalin, Badovszkyné Bíró Judit, Szabóné Bogdán Anna, Szabó Árpád, Dr. Liszkai Ferenc, Schmidt Attila, Kovács Zoltán.

Remélem a két város Szolyva és Tokaj is közelebb kerülhet egymáshoz és a térség települései is segítenek. Tudom mi sem gazdagon élünk, de higgyék el még sok-sok támogatásra van szükségük az ott élni akaró, tudó magyaroknak. Azt is le kell szögeznem , hogy az ukrán igazgatónő vagy bármely ukrán funkcionárius nem gördített akadályt a segítség elé, sőt megköszönve ők is üdvözlik ezt a munkát.”

- Kovács Zoltán -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!