Tiszaújváros hírei

2016.02.26. 15:45

Meghozta a hasznát a kerékpárjelölő program Tiszaújvárosban

Tiszaújváros - A közrendről és a közbiztonságról is tárgyalt csütörtöki ülésén Tiszaújváros képviselő-testülete.

Tiszaújváros - A közrendről és a közbiztonságról is tárgyalt csütörtöki ülésén Tiszaújváros képviselő-testülete.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság által készített beszámoló szerint 2015-ben a 2014. évi 421-ről 501-re nőtt a regisztrált bűncselekmények száma – tudtuk meg a város internetes honlapjáról.

A 19 százalékos növekedés hátterében főként egy 2013-as csalássorozat áll, melyben 106 tiszaújvárosi lakos vált érintetté.

Kevesebb kiemelt bűnügy

Megnyugtató ugyanakkor, hogy az úgynevezett kiemelten kezelt bűncselekmények (például emberölés, garázdaság, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, stb.) száma 274-ről 178-ra csökkent.

Csökkent – 200-ról 110-re – a lopások száma is. Ennek fő oka a kerékpárjelölő program bevezetése – olvasható a beszámolóban.

Gyakran felvetődő probléma a kábítószerezés. Nos, 2015-ben 7 esetben fejeztek be nyomozást városunkban, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűncselekmény miatt pedig 6 esetben.

A nyomozás eredményessége 52,7 százalékról 63 százalékra emelkedett, ezzel a megyei rangsorban az 5. helyet érte el a tiszaújvárosi kapitányság.

Balesetből több volt

Sajnálatos módon romlott viszont a térség közlekedésbiztonsági helyzete. A kapitányság illetékességi területén 52 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt.

Ebből 7 volt halálos kimenetelű, melyből 3 Tiszaújvárosban következett be. További 14 baleset súlyos, míg 31 könnyű sérüléssel végződött. A balesetek nagy részét sebességtúllépés okozta.

- ÉM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!