Tapolca hírei

2016.12.02. 13:23

A P betűs felhajtókat (is) büntetnék Miskolctapolcán

Miskolc - Akár 200 ezerbe is kerülhet, ha valaki parkolón kívül parkoltat.

Miskolc - Akár 200 ezerbe is kerülhet, ha valaki parkolón kívül parkoltat.

A miskolctapolcai parkolás, parkoltatás csaknem egy évtizede téma lapunkban is. Már többször – elsősorban a nyári turisztikai szezonban – foglalkoztunk azzal, hogy P betűs mellényt viselő fiatalemberek terelik be a parkolókba az autókat. Agora levelező fórumunkon is sokszor panaszkodtak a hozzászólók, hogy balesetveszélyes ez a tevékenység, de azt is kifogásolták, hogy ezek a felhajtók sok esetben megtévesztik a turistákat, mert úgy tüntetik fel magukat, mintha hivatalos személyek lennének. Most úgy tűnik, hosszú évek után, sikerül megoldást találni erre a problémára: a decemberi ülésen kerül a miskolci képviselők elé egy rendeletmódosítás, amely célpontjában a parkoltatók, legfőképpen a tapolcai felhajtók állnak.

Tételek

Amennyiben a képviselők megszavazzák, hatályba lép, hogy a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartást követ el, aki a hivatalos parkolón kívül igyekszik felhajtani az autóst, illetve az is, aki ilyen feladattal megbíz valakit. A napirend szerint a büntetés akár kétszázezer forint is lehet, ha pedig jogi személyről van szó, ötszázezer forintig is terjedhet a közigazgatási bírság.

Több panasz

Az előterjesztésben kitérnek arra, hogy a hivatalhoz is több panasz érkezett ezen tevékenység kapcsán, elsősorban Miskolctapolcáról. „E magatartás a helyismerettel nem vagy kevésbé rendelkező turistákat és a város lakosságát egyaránt irritálja, ezért nemtetszésüknek az érintettek már több bejelentésben hangot is adtak, kérve a lehetséges intézkedések megtételét” – olvasható az előterjesztésben.

A rendeletmódosítás-tervezetet olvasva kérdéseinkkel megkerestük az önkormányzatot: miért csak most intézkednek, miért nem a turisztikai szezon kezdetén, illetve korábban gondolt erre az önkormányzat, hiszen ez többéves probléma. Hogyan zajlik majd az ellenőrzés? Az Észak-Magyarország oldalzártájáig azonban nem kaptunk választ.

ÉM-NSZR


Miskolc - A hatóság már tavaly is vizsgálta a miskolctapolcai parkoltatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!