szon-sportoldal

2013.02.20. 10:01

Újabb bravúrra vágynak

Nyíregyháza - A TFSE csapatát immár a Főiskolán fogadja pénteken a Nyíregyházi FSE-NYKS.

Nyíregyháza - A TFSE csapatát immár a Főiskolán fogadja pénteken a Nyíregyházi FSE-NYKS.

Nagyot lépett, ha úgy tetszik saját kezébe vette sorsa alakítását az alapszakasz négy közé kerülése ügyében a Nyíregyházi FSE-NYKS. Az amatőr női kosárlabda-bajnokságban szereplő csapat vasárnap a közvetlen rivális Kecskeméti KC otthonában nyert 74–60-ra, ezzel nemcsak megelőzte a hírös város együttesét, hanem elmondhatja magáról, hogy oda-vissza legyőzte, ami az esetleges holtversenynél jelenthet sokat.

– Nagyot küzdöttünk, de igazából végig úgy éreztem, a kezünkben tartjuk a mérkőzést, és csak idő kérdése, hogy mikor higgadnak le a lányok, és döntik el végleg a maguk javára az összecsapást – mondta Farkasinszki Gyuláné, a nyíregyháziak edzője. – Az elején elhúztunk, majd a magunk butaságai miatt hagytuk felzárkózni az ellenfelet, a végén azonban bejöttek a megoldásaink és erőnlétileg is bírtuk a csatát. Idegőrlő mérkőzés volt, amelyen a közönség bekiabálásaitól is sikerült magunkat függetleníteni.

Előzetesen a tréner úgy fogalmazott: Kecskeméten mindig bravúr kell a győzelemhez. Ugyanez igaz a pénteki mérkőzésre is, amelyet a tabella másodikja, a TFSE ellen hazai pályán vívnak a nyíregyháziak?

– Alapvetően igen – vágta rá Farkasinszkiné. – Ellenfelünk soraiban olyan játékosok szerepelnek, akik mind-mind megjárták az A csoportot. Ha meg tudjuk ismételni a kecskeméti játékunkat, és a jó produkció valamivel precízebb dobóteljesítménnyel párosul, akkor lehet keresnivalónk ezen a mérkőzésen is. Persze, ehhez az is kell, hogy mindenki egészséges legyen és a rendelkezésre álljon.

Az otthon immár nem a Vasvári Gimnáziumot jelenti, hiszen az NYFSE-NYKS a hátralévő hazai mérkőzéseit (Így a pénteken 18.30-kor kezdődő bajnokit is) újra a Nyíregyházi Főiskolán játssza.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!