szon-sportoldal

2013.02.13. 19:00

Új légióssal jön a Szombathely

Nyíregyháza - A vasiak Debrecenből igazolt hátvédje, John Stafford már tudja, milyen az NYKK otthonában veszíteni.

Nyíregyháza - A vasiak Debrecenből igazolt hátvédje, John Stafford már tudja, milyen az NYKK otthonában veszíteni.

Kialakult a férfi Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye, ahova a Szombathelyt kiejtő, egyben címvédő Szolnok, a MAFC-ot búcsúztató Alba Fehérvár, a szintén NB I. B csoportos Kecskemétet felülmúló Pécsi VSK és a Zalaegerszegen továbblépő Paks jutott be.

A hétvégén újra a bajnoki mérkőzéseké a terep, az alapszakasz 20. fordulójának nyitómérkőzését csütörtökön a ZTE és a Kaposvár játssza, pénteken pedig két meccs következik: az éllovas Alba Debrecenbe látogat, a Marso-NYKK vendége pedig a Szombathely lesz.

Két, pénteken fellépő csapat között az elmúlt napokban játékosmozgás történt: a vasiak ugyanis szerződtették a cívisek hátvédjét, John Staffordot, akit Janou Rubin helyére igazoltak. A Szombathelynél ezen a poszton már ő a harmadik légiós ebben a bajnokságban, hiszen az évet az azóta már Pakson játszó Jonathan Levyvel kezdték. Stafford decemberben már megérezte, hogy milyen a bujtosi csarnokban veszíteni – remélhetőleg a pénteken 18 órakor kezdődő meccs végén újra szomorú lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!