Szikszó hírei

2018.09.20. 13:22

Elnyelik a gyárak a munkaerőt, kevés az ember Szikszón

Szikszó - Az egykori közmunkások jelentős része a versenyszférában dolgozik.

Szikszó - Az egykori közmunkások jelentős része a versenyszférában dolgozik.

Az időjárási viszontagságok ellenére, kifejezetten erős volt az idény az abaúji földeken. A szikszói kertészet berkein belül húsz főt, a saját terméseiket feldolgozó üzemben pedig további tíz embert foglalkoztatnak a közmunkaprogram keretében.

Őszi eper

– Több pozitív példának is tanúi lehettünk, sokan a versenyszférában, a térség gyáraiban helyezkedtek el és megállják a helyüket. Nap mint nap bejárnak dolgozni, több műszakot is vállalnak. Egyik szemem sír, a másik persze nevet. Nagyon hiányoznak ezek az emberek a földekről, akiket beszippantottak a környéken működő nagyüzemek, de megértem, hogy örömmel mozdultak, hisz nem mindegy, hogy ötvennégy, vagy egy-kétszázezer forintot keresnek. Ne feledjük, nagycsaládos emberekről van szó – magyarázta Csóra Attila, a mezőgazdasági munkálatok vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy a napraforgó betakarítása már megtörtént, a napokban indul a burgonyaszüret, a folyton­termő eper bokrain most is piroslott pár szem és szeptemberben is pompáznak rajta a virágok. Várhatóan egészen a fagyok beálltáig hozni fogja mézédes és zamatos gyümölcseit. Az idei még csak a kísérleti szakasz volt, hisz nem rendelkeznek ezen a vidéken még túl régi tapasztalattal ezzel a fajtával kapcsolatban, ám a kísérlet elég jól sikerült, hiszen a helyi piacok mellett a termelői napokra és számos kiállításra, vására is jutott belőle és a befőzőüzemben is készítettek belőle dzsemet, lekvárt, szörpöt, szirupot az asszonyok.

Jó nevű éttermek

– Több mint négy hektáron gazdálkodunk, igyekszünk jól kiaknázni ezt a területet, melynek minőségét ősszel szerves trágyával is foglyuk javítani. Tavasztól folyamatosan bújnak ki a vörös-, fok- és lila hagymák is, emellett nagyon jó, több mint húsz mázsányi paradicsomtermésnek örvendünk idén, van nekünk a sárga, koktél, kecskeméti, mobil, firenzei fajtákból is bőven. A paprikatermés is gyönyörű, kaliforniait, hétvezért, ceruzát és csípős fajtákat is termelünk bőven. A különböző salátáinkra pedig rákaptak az elit éttermek – magyarázta Attila. – Valóban a szikszói kertészetből származnak a legnépszerűbb lillafüredi éttermek salátái, ide szállítanak többek között ruccolát, fekete káposztát, ázsiai mixet és fodros salátát is. A miskolci belváros jó nevű helyeire is jut az egészséges, helyben termelt primer áruból, amelynek termelése során semmilyen vegyszeres kezelést nem alkalmaznak, ám sokkal olcsóbbak egyelőre ezek a termékek, mint általában a bio áruk, hiszen a gazdaság még nem rendelkezik bio-minősítéssel, mert korábban ez a terület is műtrágyázva volt és a földnek évekig tisztulnia kell.

A rászorulóknak is jut

– A vendéglátóhelyek mellett, a helyi piacon is rendszeres vevőkör keres már minket, igyekszünk áron alul értékesíteni a minőségi alapanyagokat, hiszen az olcsó munkaerőnek is köszönhetően megtehetjük – sorolta. – Ám nem csak eladásra termelik itt a primer árukat, hiszen a közmunkások és a rászorulók között gyakran szétosztják a krumplit, hagymát. A nyers áru mellett, több mint hetvenféle saját termékkel büszkélkednek a szikszóiak, akik ezzel a megyénk önkormányzati cégeinek élmezőnyébe tartoznak. A csemege- és kovászos uborka mellett, vegyes savanyúságot, cékla befőttet és céklalét is találunk itt. A sűrített paradicsom mellett számtalan szószt, lecsót is eltesznek az asszonyok télre. Lekvárt pedig cseresznyéből, barackból, szilvából és eperből is főznek. Az intenzív illatú levendulából pedig párnákat, szörpöt, szószt, sőt még dzsemet is készítenek. A térség mezőgazdasági cégei, viszont nem látnak konkurenciát egymásban, inkább igyekeznek tapasztalatot cserélni és gyakran szerveznek közös eseményeket, igyekeznek kiegészíteni egymást. Az aszalói, homrogdi és szentistvánbaksai és szikszói modell tulajdonképpen azonos tőről fakad, hiszen a közmunka programnak köszönhetően tudják ilyen olcsón előállítani az ellenőrzött minőségű ­helyi termékeket.

Biotakarítók Szentistvánbaksán

– A szikszói járáshoz tartozó festőien szép Szentistvánbaksán nem csak egy biogazdaság található, ez egy igazi zöld szigetecske megyénkben. Itt még a parlagfű kérdése sem okoz gondot, hiszen a kártékonynak kikiáltott gyomnövény a kecskék egyik kedvenc eledele, kecske pedig van bőven ebben a kis faluban. Ők a biotakarítók, mert minden zöldhulladékot elmajszolnak, másrészt értékes tejükből készíti a kézműves pipere termékeket a közmunkásokat alkalmazó, önkormányzati cég, a szappan manufaktúra.

Homrogdon a konyhakerti növények termesztésén túl, kerámiákat is készít az önkormányzati vállalat és haszonállatokat is tartanak. A különböző húsokat a helyi közétkeztetésben hasznosítják, így a környék intézményeinek konyháira minőségi alapanyag jut. Homrogdon már az is gondot okoz olykor, hogy ki nyírja le a füvet, ki­repültek a közmunkások, akik sokkal magasabb bérért már eljárnak a községből, az önkormányzat meg rendes állást biztosít több olyan feladatkör esetén is, melyet egykor a start munka keretein belül meg tudtak oldani. Itt még az is előfordulhat, hogy eltűnik a közmunka, mert egyre többen visszailleszkedtek már a versenyszférába.


[related-post post_id="3989326"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!