Szikszó hírei

2018.05.29. 13:44

Fesztivál a növényeknek Szikszón

Szikszó - Közmunkások művelnek közel 40 hektár abaúji termőföldet.

Szikszó - Közmunkások művelnek közel 40 hektár abaúji termőföldet.

A szikszói önkormányzat mezőgazdasági munkákért felelős cége az ország egyik legszebb levendulaültetvényét gondozza, emellett többek között krumplit, paradicsomot, paprikát, salátát, hagymát, borsót és epret is termelnek.

Terményeiket a helyi piac mellett különböző vásárokon is értékesítik.

A jó minőségű és vegyszermentes gazdálkodási elvek alapján előállított árú azonban jóval olcsóbb, mint a nagyáruházakban biocímkékkel ellátott termékek és általában a zöldségesek, és a boltok nem bioterményeitől is szolidabb áron kínálják az ízletes abaúji portékákat.

Cél a bio cím

A szikszói gazdaság még nem rendelkezik bio minősítéssel, pedig a növények gondozása során kizárólag természetes eredetű permetléket használnak fel, azonban a földnek még tisztulnia kell.

– Negyedik évem töltöm ebben a munkakörben, mióta itt vagyok, semmiféle kemikáliát nem alkalmaztunk, de a földnek legalább hét évre van szüksége ahhoz, hogy megtisztuljon a korábbi méreganyagoktól – hangsúlyozta Csóra Attila munkavezető.

A bio gazdálkodói címre pályázó csapat 3000 tő levendulát ültetett és gondoz, ezenfelül 5 hektárnyi területen krumplit termel, idén először 2100 tő folyton érő eperrel igyekszik egész szezonban, a fagyok beálltáig földiepret termelni, télen a fóliasátrakban, nyáron a szabad földön nevelik azokat a palántákat, melyek terméseit egyre többen keresik már a szikszói agorán és a miskolci termelői napokon.

Helyi érték

– Rengeteg olyan érték van térségünkben, melyekről nem is tudunk. Részben ezeknek a seregszemléjét is szolgálhatná az a helyi termékeket népszerűsítő találkozó, melyet hamarosan elindítunk. A cékla- és levendulafesztiválon a címadó növények ezer formája mellett természetesen helyi finomságok, kézműves termékek lennének elérhetők minden mennyiségben. Szeretnénk csokorba gyűjteni a térség termelőit és kézműves alkotókat – magyarázta Bárczi Béla, az önkormányzati cég vezetője, akitől megtudtuk, óriási igény mutatkozik a 100 százalékos céklalére is.

Szörpöt, szószt, ivólevet valamint savanyúságot is készítenek az asszonyok ezekből a terményekből. Legújabb termékük a levendulás eperlekvár lesz.

– Eddig csak szörpöt készítettünk levendulából, most egyesítjük ennek a csodálatos virágnak és az epernek az aromáját. Óvatosan kell kezelni az arányokat, hiszen a levendula íze igen intenzív – tudtuk meg Csóra Attilától.

Vegyszermentesen

A földi bolháktól megvéd a káli szappan, ezzel permetezik a hónapos retket is. A káposzta lapuit pedig egy-két hétig áztatják, majd vizet adnak ehhez a léhez, amit nagyjából ötszörös arányban hígítva különleges természetes tápot kapnak, mely serkenti a növekedést. Ezt fújják a répára, fehér zöldségre is, ettől gyorsabban fejlődnek és nagyobbak lesznek a haszonnövények.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!