Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.02.08. 07:27

Ön hogyan hasznosítaná az üres telkeket?

Marton Csaba szerint a nyíregyházi belvárosban, de úgy általában véve is kevés a zöldfelület, így ő az üres, parlagon heverő telkeket parkosítaná. – Jobb az ember közérzete, ha fák és bokrok között sétálhat – válaszolta a tizenhat éves fitalember.

Marton Csaba szerint a nyíregyházi belvárosban, de úgy általában véve is kevés a zöldfelület, így ő az üres, parlagon heverő telkeket parkosítaná. – Jobb az ember közérzete, ha fák és bokrok között sétálhat – válaszolta a tizenhat éves fitalember.

Gaál Arnoldné legszívesebben ingyenes parkolóhelyeket látna az üres ingatlanok helyén, de tudja, hogy ez egy meglehetősen elrugaszkodott ötlet. – Manapság egyre több a pláza és a bevásárlóközpont, de ezekből semmiképp sem látnék szívesen még többet – tette hozzá.

Géczi Éva sem plázapárti, ő inkább egy olyan rendezvénycsarnokot látna szívesen, mint most a Bujtosi. – A Buszacsa már nagyon le van robbanva, vagy azt kellene felújítani, vagy egy másikat építeni helyette – válaszolta.

Vári Péter közösségi kerteket létesítene az üres telkeken. – Ez már bevált a fővárosban, jó lenne kipróbálni itt is – közölte a fiatalember.

Ferencz Péter szerint nagyon kevés a parkoló a belvárosban, kellene több, az sem baj, ha fizetős lenne. – Sokaknak okoz gondot a parkolás, ezt lehetne orvosolni az üres ingatlanok révén – mondta a fiatalember.

Kovács Bianka olyan közcélú feladatot ellátó épületben gondolkodik, ahol például sporteseményeket vagy koncerteket lehet tartani.

KM-TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!