Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.02.11. 15:23

Félmilliárdos támogatás a befejezéshez

Nyíregyháza - A közel 13 milliárd forintos szennyvízprogram támogatásáról 2008 októberében döntött a kormány, a támogatási szerződést 2008. december 18-án írták alá, az eredeti tervek szerint a beruházásnak 2009-ben be kellett volna fejeződnie.

Nyíregyháza - A közel 13 milliárd forintos szennyvízprogram támogatásáról 2008 októberében döntött a kormány, a támogatási szerződést 2008. december 18-án írták alá, az eredeti tervek szerint a beruházásnak 2009-ben be kellett volna fejeződnie. A többéves csúszás oka, hogy a város által kihirdetett végeredményt több alkalommal is megtámadták a pályázaton vesztes cégek, és az is többször előfordult, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) dobta vissza a győztesnek ítélt pályázatot.

Az elmúlt év decemberében a miniszterelnök Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatót, ahol a szennyvízberuházásról azt mondta, a kormánynak 500 millió forinttal kell kiegészítenie a projektet ahhoz, hogy befejeződhessen.

Szerettük volna megtudni, miért volt erre szükség, mikor és mi miatt keletkezett a félmilliárd forintos hiány? A városházi sajtószolgálat kérdéseinkre az alábbi választ küldte: „A szennyvízprogram pályázatát a város 2008 júniusában nyújtotta be tervezői költségszámítás alapján. A program kormányzati jóváhagyására 2008 októberében kerül sor, míg az EU Bizottság jóváhagyó határozata 2009 júniusában született meg.

Mint ismert, a 2009 áprilisában indított csatornahálózat közbeszerzési eljárása eredménytelen lett a folyamatos jogorvoslati eljárások következményeként. A folyamatban lévő öt peres eljárást le kellett zárnunk, hogy új közbeszerzést írhassunk ki. A 2011-ben megindított új eljárás eredményekén 2012 tavaszán kötöttük meg az új kivitelezői szerződéseket. A többéves csúszás okozta árváltozás, valamint az euró árfolyamának változása eredményezte a többletforrás igényét. Miután az európai uniós támogatást euróban kötötték meg, a város az árfolyamváltozás ellentételezését kérelmezte. A benyújtott kérelmünk alapján kaptuk a 474,452 millió forint kormányzati támogatást. Ezen túlmenően a kormányzati önerő alapból is eredményesen pályáztunk meg több mint 41 millió forint plusz forrást. A támogatásról a kormányhatározat megszületett, aminek alapján jelenleg a program támogatási szerződésének adminisztrációs átvezetése folyik”.

Megtámadott döntések

A többéves csúszás oka, hogy a város által kihirdetett végeredményt  2009 és 2010 között több alkalommal is megtámadták a pályázaton vesztes cégek, és az is többször előfordult, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) dobta vissza a győztesnek ítélt pályázatot. 2010 januárjában úgy tűnt, végleg lezárul a huzavonákkal teli közbeszerzési eljárás, hiszen az önkormányzat győztest hirdetett, a KD-nál viszont ismét megtámadták a város döntését, így akkor is meghiúsult a szerződéskötés. A huzavona miatt addigra már nyolc hónapos késében volt a kivitelezés. 2010 áprilisában ismét megtiltotta a városnak a szerződéskötést a KD.

A döntéshozók olyan hibákat találtak, mint például az, hogy egy-egy piros betűs, munkaszüneti napot is aktív munkanapként vettek számba az ütemtervben a kivitelezők – ilyen és ehhez hasonló okok miatt utasították el a pályázatot. A procedúra tehát tovább folytatódott. Novemberben az önkormányzat fellebbezést nyújtott be, ennek elbírálását a Fővárosi Ítélőtábla 2011. januárjára tűzte ki – a város a Fővárosi Bíróság 2010. szeptember 28-i ítéletének azon rendelkezése ellen fordult jogorvoslatért, amely fele részben elutasította korábbi keresetüket.

2012 tavaszára a város lezárta a pereket, márciusban dr. Kovács Ferenc polgármester aláírta a kivitelezési szerződést a munkálatokat végző KE-VÍZ 21 Zrt., a Bonex Építőipari Kft., valamint a Trigon Invest Kft. képviselőivel, és bejelentette, hogy indulhat a szennyvíz-beruházási program csatornaépítése Nyíregyházán és térségében. Az évek óta húzódó beruházás csatornaépítési munkálatai 2013. május 31-ig be is fejeződnek, míg a főgyűjtő-rendszer rekonstrukciójával 2013. szeptemberére végeznek a kivitelezők – mondta a város első embere. Mindezek után tavaly június 8-án zúghattak fel végre a munkagépek és kezdetét vette a sok nyíregyházi által várt beruházás.

A beruházásról

A tízmilliárdos hálózatépítés Kálmánháza, Kótaj és Nyírpazony mellett Nyíregyháza bel- és külvárosi-, valamint külterületi részeit érinti, a meglévő csatornák korszerűsítésével, a főgyűjtő vezetékek átépítésével, valamint az átemelők kialakításával.

Összesen 22 településrész 215 utcájában 186 kilométer hosszú szennyvíz-hálózat, valamint 98 szennyvíz-átemelő épül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!