Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.01.15. 07:25

Nyolcszáz közmunkást alkalmazott a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat

Nyíregyháza, 2013. január 15., kedd (MTI) - Nyolcszáz ember kapott munkát tavaly a közfoglalkoztatási programban a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulatnál - közölte a nyíregyházi szervezet igazgatója az MTI-vel.

Nyíregyháza, 2013. január 15., kedd (MTI) - Nyolcszáz ember kapott munkát tavaly a közfoglalkoztatási programban a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulatnál - közölte a nyíregyházi szervezet igazgatója az MTI-vel.Offenbächerné Imre Gabriella elmondta: a közfoglalkoztatás a Belügyminisztérium 760 millió forint összegű pályázati támogatásából valósult meg, amelyet a társulat 30 millió forint saját forrással egészített ki.

A közmunkásokat, akik vízkár-megelőzési és vízkár-elhárítási feladatokat végeztek, 47 nyírségi településről vették fel. A közfoglalkoztatottak a társulás belvíz-elvezető rendszerének karbantartásán dolgoztak, a csatornák partjainak növényzetét kaszálták, cserjét irtottak és kézi iszapolást végeztek, valamint a műtárgyakat, szivattyútelepeket, építményeket tették rendbe.

Az igazgató kiemelte, hogy az érintettek munkájának köszönhetően a 2011-es állapothoz képest 22 százalékkal nőtt a szervezet tiszta csatornáinak hossza, illetve 30 százalékkal csökkenthették a növényzettel teljesen benőtt csatornarészeket. Átépítették és megtisztították a vízelvezetés szempontjából fontos átereszeket, valamint közel 14 ezer méter hosszúságú csatornaszakaszból csaknem 12 ezer köbméter iszapot termeltek ki kézzel.

Offenbächerné Imre Gabriella megjegyezte, hogy a társulat 52 nyírségi település határában 190 ezer hektáros területen végzi vízgazdálkodási feladatait, 860 kilométer hosszú belvízelvezető csatorna fenntartása tartozik hozzá és hét szivattyútelepet üzemeltet. A múlt évi csapadékszegény időjárás lehetővé tette, hogy a közmunkások kézi iszapolása mellett 45 kilométernyi csatornaszakaszon gépi iszapolást is végezzenek.

Rekonstrukciós munkálatokat is folytattak a Kemecse-turai-, a Napkori-, a Hintófarki- és a Hadházi-csatorna összesen 69 kilométer hosszán. Továbbá 43 kilométernyi csatornarészen pedig kotrást végeztek a jobb belvízelvezetés érdekében.

Az igazgató tájékoztatása szerint a 800 közmunkás közül 105 képzésen is részt vehetett alkalmazása során, kisgépkezelői, motorfűrész-kezelői és vízkárelhárító tanfolyamot végezhettek, hogy esélyt teremtsenek maguknak a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre.

A Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat az idén is szeretne közfoglalkoztatási programot indítani, a benyújtott pályázata szerint a működési területén 600 embert alkalmazna a múlt évihez hasonló feladatok ellátására - mondta Offenbächerné Imre Gabriella igazgató.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!