Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.01.18. 12:09

Kettős iskolai jubileum Záhonyban

Záhony - Kettős évfordulót ünnepelhetnek ebben az esztendőben a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési SZKI, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium tanárai és diákjai.

Záhony - Kettős évfordulót ünnepelhetnek ebben az esztendőben a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési SZKI, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium tanárai és diákjai.

A tanodát 1973-ban létesítették a záhonyi MÁV átrakókörzet szakmai munkaerő utánpótlásának biztosítására. Kezdetben a helyi általános iskolában, albérletben működött az intézmény, majd 5 évvel később átadásra került az építészeti nívódíjban részesített új iskolaépület. Az elmúlt évtizedekben módosult és bővült a képzési profil, de alapvető szempont maradt a város határtelepülés jellege és vasúti csomóponti funkciója.

Az idők folyamán a kezdeti nyolc osztály és a tanulók száma csaknem megduplázódott. Az intézményt az eltelt négy évtizedben Czégény Miklós, Nagy László, Szoboszlai János, Vass Béla, Leleszi Tibor és Bodnár Attila Sándor személyében hat kinevezett vezető igazgatta.

A 40/35-ös évfordulóról februárban a Dr. Béres József Kollégiumban iskolatörténeti vetélkedővel emlékeznek meg.

Tancsik Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!