Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.01.21. 12:20

„Sok szempontból elítélendő a jutalmazási rendszer”

Nyíregyháza - Nagy László, az MSZP városi elnöke szerint a városvezetést időskori memóriazavar sújtja, azaz az évekkel ezelőtti eseményekre pontosan, ám a néhány napos történésekre már nem igazán emlékeznek.

Nyíregyháza - Nagy László, az MSZP városi elnöke szerint a városvezetést időskori memóriazavar sújtja, azaz az évekkel ezelőtti eseményekre pontosan, ám a néhány napos történésekre már nem igazán emlékeznek. – A premizálás indoklásakor a Városháza szóvivője az „egyedülálló teljesítmény” kifejezést használta. Szerintünk nem éppen egyedülálló az, hogy közel 500 álláshely szűnt meg Nyíregyházán, hogy rokonok, barátok kerülnek a fontosabb pozíciókba, hogy ennyi budapesti szakember még nem dolgozott a megyeszékhelyen, mint most, hogy a nem kötelező feladatok ellátására fordítható keretet csökkentették, hogy a közalkalmazotti cafeteria megszűnt, hogy leállt a panelprogram – sorolta Nagy László hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján , aki szerint azt a pénzt, amit a polgármester, a két alpolgármester és a jegyző felvett, nyugodtan lehetett volna a mandabokori művelődési ház felújítása utáni többletköltségek fedezésére fordítani, de a szocialista politikus szerint a jutalmazás fontosabb volt, mint a művház sorsa.

– Az önkormányzatok feladatköre egyre csak szűkül, de a Városházán mégis úgy gondolták, hogy a saját maguk megjutalmazása mindennél előrébb való. Vannak olyan pillanatok, amikor jobb mértéktartónak és szociálisan érzékenynek lenni – fogalmazott Nagy László, aki közölte: az önkormányzat nettó tartozása 2010-ben 16 milliárd 637 millió forint volt, míg 2012-ben 16 milliárd 815 millió forint.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!