Szabolcs-Szatmár-Bereg

2011.11.08. 08:30

Hiszik, vagy nem hiszik

<em>Hogy az 1216 önkormányzat polgármestere közül hányan hittek a fülüknek és hányan nem, senki sem tudja. Arra viszont lenne egy lyukas garasom, hogy a legtöbben még most is dörzsölik, no nem a tenyerüket a nagy „nyeremény” miatt, hanem a meglepetéssel vegyes csalódottság miatt a szemüket.</em> <strong>Bednárik Mónika jegyzete</strong>

Hogy az 1216 önkormányzat polgármestere közül hányan hittek a fülüknek és hányan nem, senki sem tudja. Arra viszont lenne egy lyukas garasom, hogy a legtöbben még most is dörzsölik, no nem a tenyerüket a nagy „nyeremény” miatt, hanem a meglepetéssel vegyes csalódottság miatt a szemüket. Bednárik Mónika jegyzete

Mert ahol 10 millió forint is kevés ahhoz, hogy az iskolába és az óvodába fűthessenek, ahol a 60 napon túli számlák összege meghaladja az 5 millió forintot, ott inkább érzik rosszízű tréfának, semmit valódi segítségnek az állam „önhikis” támogatásának 1,5 milliós vagy 300 ezer forintos összegét.

A pályázatokat egy tárcaközi bizottság bírálta el, arról nem szól a fáma, hogy a grémium tagjai milyen elv alapján rangsoroltak, mi került nagyobb súllyal a mérleg serpenyőjébe, ám úgy tűnik, nem feltétlenül a rászorultság mértékét vették figyelembe a milliárdok elosztásánál. Azt reméltem (sokakkal együtt), hogy a gyerekek, az idős emberek ellátásánál, mindennapi meleg ebédjénél nincs fontosabb ok és indok a támogatásra.

Hiszik, vagy nem hiszik: van! Az a település, ahol hónapok óta nincs fűtés az intézményekbe annyi támogatást sem kapott, hogy a tartozást kifizessék. Sovány vigasz a csőd szél álló városok és falvak számlatologatásba megőszült első embereinek, hogy a fővárosban 35, az egyik vidéki nagyvárosban pedig 10 milliárd forintért építenek stadiont. Ha két futballszentély majdnem hétszer annyit ér, mint az ország 1200 településének milliónyi lakosa, akkor már az értékvesztés mértéke is hihetetlen.

- Bednárik Mónika -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!