Szabolcs-Szatmár-Bereg

2011.05.30. 17:13

Gyermeklánc a "Mindenkinek becsengettek!" gálán a Sóstói Múzeumfaluban

<p>Nyíregyháza-Sóstó - Többszáz gyermek és felnőtt töltötte a vasárnapot a Sóstói Múzeumfaluban, ahol a Down Egyesület által életre hívott „Mindenkinek becsengettek!” program gáláját tartották az abban résztvevő 7 intézmény pedagógusai, diákjai, valamint az ő családjaik számára. A rendezvény tetőpontjaként kicsik és nagyon ölelték körül a múzeumfalu főterét.</p>

A műsort maguk a fogyatékkal élő és ép gyermekek adták, akik a „Mindenkinek becsengettek!” oktatási esélyegyenlőségi program keretében három hónapon keresztül készültek a közös produkciókkal. A programot Páll István, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója, az ötletgazda Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke, valamint Göncziné Dr. Szabó Teréz, a Nyíregyházi Főiskola Esélyegyenlőségi Irodájának vezetője nyitotta meg és köszönték meg a támogatást a programban résztvevő intézményeknek. A programot támogató Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzatarészéről az emléklapot Petneházy Attila, önkormányzati képviselő vette át.

A gyermeknapon a hangulatos diák-előadások koordinálását, valamint a többszázezer forint értékű tombolaajándékok kisorsolását Bocskai Magda koordinálta, emellett az egész napos rendezvényen felléptek különböző előadóművészek a gyermekek szórakoztatására, a múzeumfalu portái pedig színes programokkal vártak kicsiket és nagyokat. Délben gyermekláncot alkotva fogyatékkal élő és egészséges gyermekek, felnőttek ölelték körül a Sóstói Múzeumfalu főterét ezzel szimbolizálva a „Mindenkinek becsengettek!” program „Tanulhatunk egymástól” mottóját.

Az önkéntesség évére való tekintettel a gála lebonyolítását több tucatnyi segítő kéz – például a szon.hu lelkes munkatársai - támogatta vasárnap.

A „Mindenkinek becsengettek” programról:

A Pokorni Zoltán által is támogatott Mindenkinek becsengettek! elnevezésű oktatási esélyegyenlőségi program 2009-ben Magyarországon jött létre azért, hogy teret biztosítson a fogyatékkal élők számára a normál oktatási rendszerben. A Down Egyesület elnökének, Kisari Károlynak köszönhető koncepció lényege, hogy enyhe és középsúlyos fogyatékkal élő gyermekeket visz be a többségi oktatási intézményekbe heti egy alkalommal gyógypedagógus kíséretében azért, hogy ott együtt szocializálódjanak és tanuljanak ép óvodás és iskolás gyermekekkel. Az együtt töltött idő alatt a nebulók olyan közös produktumot hoznak létre (tánc, műsor, rajz, egyéb alkotás…), melyet a májusban rendezett zárórendezvényen bemutathatnak, kiállíthatnak. A program idén határon túli terjeszkedésbe kezdett, Romániában és Ukrajnában is elkezdték a „Mindenkinek becsengettek!” gyakorlati megvalósítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!