Szabolcs-Szatmár-Bereg

2010.08.23. 18:24

Nem drágább a Balaton, mint Nyíregyháza?

<p>Többször jártam már a magyar tenger partján, amelyet sokan pénznyelőként aposztrofálnak, hiszen szinte mindenki számára köztudott, hogy a Balaton partján minden drágább, mint kicsiny országunk más pontján.</p>

Idei balatoni kiruccanásunk alkalmával azonban kicsit másabb szemmel néztem az árakat, mint eddig és rá kellett jönnöm, hogy egy balatoni nyaralás semmivel sem drágább, mint egy nyíregyházi.

Leszámítva az utazási költséget, viszonylag hamar a Balaton partján találhatjuk magunkat – a mi esetünkben Balatonfüreden -, ahol strandbelépőt már 350 forintért is válthatott az ember. Igaz volt drágább strand is, ahol nem 350, hanem 820 forintba került a belépő, de némi sétát bevállalva az olcsóbb mellett tettük le a voksunkat. Az első meglepetés a strand környékén ért, ahol fölfedeztem egy kis zöldségest, s a buzgóságtól hajtva azonnal benéztem oda, hiszen biztosra vettem, hogy leesik majd az állam az árakat látva. Tévedtem, hiszen azt láttam, hogy a dinnye kilója 70 forint, a paradicsomé 400 és igazából nem biztos, hogy találtam volna hirtelenjében olyan árut, amely drágább lett volna, mint bármelyik nyíregyházi multinál.

Meglepetés a strandon

Biztos véletlen, könyveltem el magamban, majd a strandon ért a következő meglepetés. Jött ugyanis az inger, hogy valamit falatozni kellene, hiába vittünk egy hűtőtáskányi elemózsiát, a strandon valahogy jobban esik a lángos is. Sétáltunk egyik bódétól a másikig, s azt vettem észre, hogy a sajtos-tejfölös lángos 350-400 forintba kerül, egy nagy pizza 900-ba, egy főtt kukorica 200-ba és egy hamburgerért is 400 forintot kérnek. Az árakat látva egyből az ugrott be, hogy bizony ettől drágábban is láttam már ezeket az ételeket, de ehhez nem kellett a Balatonig utaznom, elég bármelyik megyei strandunk partjára kiruccannunk.

Nem kétséges, egy lángos lehet drága Nyíregyházán is és a Balaton partján is. Azt azonban el kell ismernem, hogy a különféle szórakozóhelyeken horribilis árakat képesek elkérni egy-egy italért a magyar tengerparton. Igen ám, de ahogy a mondás is tartja, mindenki addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Mindemellett érdemes végiggondolni, hogy sok esetben egy nyíregyházi hosszú hétvége is ugyanannyiba kerülhet egy családnak, mintha a Balatonon nyaralnának. S, ebben az esetben fölmerülhet bennünk a kérdés. Vajon a Balaton lett olcsóbb, vagy idehaza lett minden drágább?

-M. I.-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!