Szabolcs-Szatmár-Bereg

2010.08.29. 19:22

Fekete szezon a turizmusban 2010 nyara

<p>Az időjárás szeszélyessége miatt a korábbi évekhez képest jóval kevesebb turista látogatott megyénkbe.</p>

A szeptember nemcsak az iskola kezdetét jelenti, hanem egyben azt is, hogy véget ért a nyári idegenforgalmi szezon. Az idén nyáron mindenféle természeti jelenség volt – vihar, jégeső, áradás, kánikula –, amelyek hatással voltak kirándulásra, üdülésre, vakációzásra, vagyis a turizmusra. Összeállításunkban annak jártunk utána, hogyan értékelik az idegenforgalmi vállalkozók, illetve az intézmények az idei nyarat.

Tiszadobon Blachné Csaba Katalin közel 10 éve foglalkozik falusi vendéglátással. A zongorafesztivál miatt minőségi szállások kellettek a településen, ez adta az ötletet a vállalkozás beindításához.

Visszatérő vendégek Tiszadobon

 – A korábbi évekhez hasonlítva az idei esztendőt, azt mondhatom, hogy ez egy közepes szezon volt. Voltak-voltak vendégeim, de nem beszélhetek teljes kihasználtságról. Többen üdülési csekkel jöttek, ők az olcsóbb szálláslehetőséget keresték. Érkeztek visszatérő vendégek is, akik beleszerettek a környező táj vadregényes, romantikus szépségébe – mondja Blachné Csaba Katalin.

– Inkább családok és idősebbek keresték fel az általam üzemeltetett „tiszadadai vendégházakat”, a fiatalok a bulizósabb, forgalmasabb helyekre vágynak. Véletlenül kevesen jönnek erre, szinte mindenki előre lefoglalta a helyét. Voltak, akik az interneten böngészgetve találtak rá kínálatunkra. A leghosszabb ideig, 11 napig egy család volt. Az ország minden részéből jöttek ezen a nyáron. Külföldi vendégem nem volt az idén, csupán érdeklődtek. Hogy jövőre mi lesz, nem tudom. Két év múlva hetven éves leszek, kérdés, hogy fogom bírni magam. Ugyanis nemcsak a házikónak, de az egész portának „tutinak” kell lennie.

Közbeszólt az árvíz Rakamazon

 Közepes évnek értékeli az idei esztendőt a rakamazi Tisza Kemping vezetője, Szojka József is, aki három éve írányítja a szálláshelyet.

– A szélsőséges időjárás hatással volt a forgalmunkra, hiszen kétszer árvíz miatt kellett egy-egy hétre bezárnunk. A Hegyalja Fesztivál előtti hetekben is még gondot jelentett a víz, bizonytalan volt a fesztivál megrendezése, sok fiatal ezért inkább más, biztosabb program után nézett. Nem is voltak az idei Hegyalja Fesztiválon annyian, mint tavaly. Szeptemberben még nyitva leszünk, megvárjuk október másodikát, a tokaji szüreti napokat, hátha még jó idő lesz, és sokan jönnek hozzánk. Igaz azt is jól tudjuk, hogy itt a környéken sok a konkurencia, sok a szálláshely.

Önköltség alatt Vásárosnaményban

 Vásárosnaményban a gergelyiugornyai Tisza-parton sokkal rosszabbul zártak a turisztikára épülő vállalkozások, szálláshelyek. Az idei szezont a „legfeketébb évnek” nevezi Tóth Lajos, a Lónyay Menyhért Szakközép és Szakképző Iskola igazgatója, ugyanis az intézménye üzemelteti immár 11 éve a Garabonciás Üdülőközpontot és a hozzá tartozó kempinget. Ez a szálláshely jó nyári gyakorlóterep az iskolában tanuló szakácsoknak, cukrászoknak, pincéreknek, illetve a vendéglátós és idegenforgalmi technikusi szakképzést szerző diákoknak.

– Az időjárás szeszélyessége miatt a megszokott vendégforgalom egyharmada jött el az idén hozzánk. A vízitúrázók is jóval kevesebben érkeztek, s azok a fiatalok is inkább a kempingben, vagyis az olcsóbb helyen szálltak meg – avat a részletekbe Tóth Lajos. – A korábbi években 2,5-4 millió forint nyereséget termeltünk, amelyet az üdülőközpont fejlesztésére fordítottunk, illetve iskola taneszközökre fordítottuk a vendéglátós diákok érdekében. Az idei szezonról csak októberben lesz teljes képünk, az összes számla kifizetése után, de már annak is örülnénk, ha nullszaldósok lennénk. Tartok attól, hogy még az önköltséget sem érjük majd el, vagyis ráfizetéses lesz az idei szezon.

Válság a Sóstói Múzeumfaluban is

– A gazdasági válság mára a Sóstói Múzeumfalut is elérte – kezdi összefoglalóját dr. Páll István múzeumigazgató. Mint mondja: idén 15-20 ezerrel látogatták kevesebben az emlékek birodalmát tavalyhoz képest.

– Annak, hogy ebben a szezonban csak 40 ezer vendégünk volt, több oka is van. Idén nyáron olyan rangos nagyrendezvények maradtak el, mint például a VPOP és a MÁV dolgozók napja, illetve a Tanévnyitó kavalkád. Kevesebben váltottak belépőt a húsvéti, valamint a május elsejei programokra is. Sóstón megnőtt a turistacsalogató látnivalók száma, gondoljunk csak a Nyíregyházi Állatparkban nyílt Ócenáriumra vagy a Zöld Piramisra. Az átlag családoknak már nem futja arra, hogy tízezreket költsenek el egy-egy hétvégén, ezért válogatni kényszerülnek a programok között. Tovább...

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!