„Rám akarták gyújtani a sátrat!”

Katika és

József már egy

éve élnek

Nyíregyházán egy

sátorban. A két

hajléktalan jelenleg

szűkösen, de mindent átható

békességben éli

mindennapját kis, piros sátrukban.

Korábban egyáltalán nem voltak

ennyire békések a napjaik, egy alkalommal

ugyanis egy csapat idegen rá akarta

Katikára gyújtani a

sátrat.

- Egy éve lakunk sátorban, erdőben

voltunk először, csak ott, amikor

Józsi bekerült a kórházba,

rám akarták gyújtani a

sátrat. Aztán én csak

menekültem az erdőbe. Az úton

szaladtam, kiabáltam, magas sövényen

kellett átmászni, de hogy hol, merre, nem

tudom, mert annyira sötét volt és

menekültem, hogy nem tudom – idézte

fel az éjszaka borzalmait

Katika. Ennek ellenére

Katika és

József

Nyíregyházát járva

igyekeznek

fényképezőgépükkel

megörökíteni mindent, amit

szépnek találnak.

József képeit

látva észrevehetjük azokat az

apró színfoltokat az

életünkben, amelyek mellett naponta

elballagunk. József

elénk tárja, milyen egy

„sátras művész”

szemével látni a

környezetünket.

- Régóta foglalkozok

fényképezéssel, ami a

szememnek szép, azt

megörökítem. A művészet

egyik alapja, hogy a belső dolgokat ki kell emelni

– magyarázta

József, amikor arról

érdeklődtem, honnan a

fotózás iránti

lelkesedése. Egy sátorban élve,

nehéz anyagi körülmények

között joggal gondolhatnánk, hogy az

embernek élni sincs kedve, főleg nem a

szépet keresni. Katika azonban

ránk cáfol. - Minden szép, ha

kimegyek, ez a fenyőfa hiába

ferde, de ahogy ráesik a hó, lóg

az a pár szaloncukor, az alma már

megfagyott rajta, de öröm kilépni

– magyarázta Katika.

Józsefet kérdezve,

milyen álmai vannak egy „sátras

művésznek” Katika magához

ragadva a szót József

helyett is válaszolt. - Vágyak? Ez az

öröme a Józsinak,

hogy fotózhat, én meg szeretem, ha

csinálja. Szeretek

fényképezni én is –

felelte Katika.

álma, egy

kiállítás

A Szabolcs Online szeretne

segíteni Katikának

és Józsefnek,

ezért a

közeljövőben

kiállítást

szervezünk József

felvételeiből, ahol

Önök is segíthetnek a

párnak egy-egy

felvétel

megvásárlásával!

József ezután a

terveiről is mesélt. -

Fényképből szeretnék egy

kiállítást majd, de arra anyagokat

kell még gyűjtögetni.

Növelni majd a sátrat és jobb

körülményeket biztosítani

magunknak. Tervem tavasszal venni két-vagy

három ilyen sátrat. Az egyiket

kinevezni konyhának, a másikat

szobának – osztotta meg velünk

József. - Így kicsi a hely, itt van benn

minden, az élelmiszer, a konzerv, hogy meg ne

fagyjon. Tiszta rumli itt minden – folyatta

Katika.

József az

elkészített fotókat

szétosztogatja. Az

áruházak parkolóiban

feltűnve megkérdezi a

vásárlókat, hogy egy

képért cserébe betolhatja-e a

kocsikat a helyére.

József szerint az emberek

nagyon eltérően reagálnak erre. -

Van, aki örül, van aki azt mondja - mi ez a

vacak. De sokaknak tetszik – mondta

József.

Katika és

József szerint a többi

hajléktalan sokszor rossz szemmel

tekint rájuk, mivel nem tudják felfogni,

hogy a két társuknak miből telik

fényképezőgépre.

József ekkor kissé

mentegetőzve nyilvánult meg, mintha

szégyellnie kellene, hogy

összegyűjtötte a gépekre

való pénzt. - Te megdolgozol érte,

ők meg mit csinálnak? - mondta

Katika, reagálva József

szavaira. - Ez az, inkább máshova

nyúlnak, minthogy megdolgoznának

érte – felelte

József.

József tehát napi

szinten eljár „kocsizni”,

Katika pedig, türelmesen

várja párját. - Én meg

szenvedek itt egyedül, ezért mondom,

még egy kutyát szeretnénk.

Én is szeretnék már kimozdulni. El

tudjunk menni, mert mondjuk most én vagyok a

házőrző – kesergett

Katika.

Amikor arra terelődött a szó, mire

lenne a legnagyobb szüksége a

hajléktalan párnak,

Katika szemérmesen csak ennyit

felelt - Szükség? Hát semmi...Ami

nagyon muszáj, az megvan.

József ezzel ellentétben

egy „sátras

művésztől”

elvárható szükségleteket

fogalmazott meg - Mindenben az értelem és

a bölcsesség, erre van

szükség. Ha ez megvan, akkor tud haladni az

ember.

Kapcsolódó cikkek:

• Mínusz húszban egy

sátorban Nyíregyháza

szélén

a megégett hajléktalan

alján

mindenünk - újrakezdtük”

-M. István-