Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.11.12. 10:10

Mégis fizethet Ópályi!

<p>Ópályi - Ahogy arról korábban beszámoltunk, szeptemberben Ópályi önkormányzata csődöt jelentett.</p>

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen már a segélyeket és a közalkalmazotti béreket sem tudták kifizetni – közel 23 millió forintot. Kedden viszont, felröppent a hír, az Önkormányzati Minisztérium 15 millió gyorssegélyt folyósít a településnek. Az ügyben Erdélyi Miklóst, Ópályi község polgármesterét kérdeztük.

A település első embere, Erdélyi Miklós elmondta, hogy amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a falu fizetésképtelenné vált, azonnal segélyt kértek az Önkormányzati Minisztériumtól, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy kapnak majd pénzt, de összeget nem tudtak mondani. A hét eleji híradásokról, miszerint a település 15 milliós gyorssegélyt kaphat, a település nem kapott hivatalos értesítést, ahogy Erdélyi Miklós fogalmazott - „Mi is a televízióból értesültünk a hírről, de gondolatban már el is költöttük a pénzt”. Ópályi polgármestere közölte, hogy a szerdai nap folyamán felveszik a kapcsolatot a miniszteri hivatallal, hogy hivatalos helyről is megerősítsék a hírekben szereplő információkat.

Ahogy említettük, a település tartozása 23 millió forintra rúg, amelyből 12 millió a szociális segélyek ki nem fizetéséből adódik. Erdélyi Miklós biztatónak látja a helyzetet, elvégre 5 millió forintot korábban már adószámlán elkülönítettek a település számára, s most ez a 15 milliós segély   majdnem fedezi a tartozásokat.

Ópályi polgármestere elmondta, hogy a szállítóktól még némi türelmet várnak, mivel párhuzamosan folyik a település válságköltségvetésének megalkotása és az adósságrendezés is. A folyamatokat tovább lassítja, hogy Ópályi minden pénzügyi tranzakcióját kirendelt adósságrendező pénzügyi gondnok felügyeli.

Erdélyi Miklós, Ópályi polgármestere hozzátette, hogy hamarosan hirdetések formájában szeretnék  elérni azok jelentkezését, akik felé a településnek tartozása áll fenn. Ezzel is rendet téve Ópályi „portáján”.

Kapcsolódó cikkek:

-M. István-  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!