Nem meglepő

Pajor-Gyulai László

Fogalmam sincs, miért kezelik sokan csalódásként azt, hogy a magyar U17-es válogatott a héten kiesett a hazai rendezésű Európa-bajnokság leggyengébb csoportjából. Sajnálkozni lehet rajta, ám aki ezen meglepődött, az nem ismeri a mai magyar labdarúgás valóságát, az számítana szenzációnak, ha a csapat gond nélkül továbbjut.

Ez a korosztály a gyerek- és a felnőtt futball határa, ezen túl a legtehetségesebbek már az élvonalban is lehetőséget kapnak a nagyok között, őket már megfigyelők tucatjai figyelik árgus szemekkel, és akinek ebben a korban nem sikerül meggyőznie a profi labdarúgás döntéshozóit, abból ritkán válik befutott játékos. Mi ezen a téren roppant gyengén állunk, és bár az U17-esek Európa-bajnokságát évente rendezik meg tizenhat válogatottal, nekünk kimondottan jól jött a részvételhez a rendezőnek járó jog. De említhetjük az U21-es Eb-t is, oda sem jutottunk ki önerőből, tavaly társrendezőként kerültünk be a mezőnybe, ahol a hollandok 6–1-gyel átgázoltak az ellenállásra képtelen, egyénileg bántóan képzetlen labdarúgókból álló magyar csapaton.

Belvon Attila szövetségi edző az írektől elszenvedett és kiesést jelentő 4–2-es vereség után – egy döntetlen is elég lett volna az üdvösséghez – azt mondta, játékosaiból hiányzott a hit, féltek a hibázástól, nem tudták kezelni a téttel járó nyomást, a csapatból hiányzott a vezéregyéniség, és a mentalitáson túl már ezen a szinten is szükség van a megfelelő technikára, fizikai képzettségre és taktikai érettségre a sikerhez – az eredményből sejthetően ezeknek híján volt az ő válogatottja.

Ami persze a legkevésbé az ő bűne.

Ezek a fiatalok nem az MLSZ-ben edződnek nap mint nap, hanem a klubokban és az akadémiákon,

utóbbiak támogatását ráadásul az állam 2019-ben ki is vonta a szövetség felügyelete alól. Jó ideje elkényeztetett körülmények között dolgoznak, és a mai tizenhét évesek a TAO indulásakor legfeljebb ötesztendősek voltak, tehát ők már maradéktalanul a nagy reményekkel elindított rendszer elszomorító termékei, és ne felejtsük: ők korosztályuk legjobbjai. A feltételek világszínvonalúak, ám a hozzájuk tett szürkeállomány, a szakmai munka a jelek szerint nagyon messze áll az elégségestől is, és így a milliárdok sehogy sem hasznosulnak.

Persze, az utánpótlásban nem a trófeák száma, hanem a kinevelt klasszisok száma a fontos, ám az az egy-két kivétel, akit fel tud mutatni a rendszer, elenyésző a befektetés nagyságával összevetve. És ezért nincs itt semmi látnivaló: csak az történt, aminek történnie kellett.