Az utolsó futás

Petrik József

Aki valamennyit is konyít a téli sportokhoz, és azon belül is a sífutáshoz és a biatlonhoz, az tisztában van vele, hogy a férfiak mezőnyéből a norvégok kiemelkednek. Igen ám, de a norvég hölgyek eredményei mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Mind sífutásban, mind biatlonban olimpiai és világbajnokok erősítik a skandináv ország síhegemóniáját. Arról nem is szólva, hogy időközben világklasszisaik sora már élő legendává vált, hiszen lezárta sportkarrierjét. Most valami hasonlóra készül a biatlonos fenomén Marte Olsbu Röiseland. A bennfentesek szerint a norvégok klasszisa a hét végi oslói világkupán, azaz hazai pályán szerepel utoljára hivatalos versenyen. 

A 32 esztendős Röiseland elérkezettnek érezte az időt, hogy lezárja sikeres pályafutását.

Nagyjából úgy tíz évvel ezelőtt láttam őt felbukkanni a képernyőn éppen egy világkupa-közvetítés során. A hófedte lankákon, léccel a lábán, puskával a vállán toporgott a rajtnál. Nem is tudom, miért figyeltem fel rá akkoriban, hiszen messze nem ő volt a favorit. Talán az fogott meg benne, hogy derűs egykedvűséggel vette tudomásul a „sorsát”. Mármint, hogy itt futni és lőni kell.

Teltek-múltak az évek, már majdnem meg is feledkeztem a derűs norvég lányról, amikor a 2016-os oslói világbajnokságon bronzérmet nyert, majd a váltó befutó embereként, fantasztikus futással hozott egy aranyat is a csapatnak. Nem véletlen, hogy a 2018-as téli ötkarikás játékokon sportágának szinte valamennyi versenyszámában igazi esélyesként indult. Ám óriá­si meglepetésre Martének meg kellett elégednie két második helyezéssel. Éppen ezért jó volt látni a legközelebbi világkupa-viadalon, hogy újra mosolyog, és igyekszik sapkája alá rejteni rakoncátlan, szőke fürtjeit. A három évvel ezelőtti vb-n pedig ő lett az első biatlonista, aki öt arany- és két bronz­éremével hét érmet nyert világbajnokságon. Aztán a pekingi téli olimpián begyűjtött három aranyat és két bronzot. Ezzel ő lett a második biatlonos, aki egyetlen olimpián mind a négy egyéni számban érmet nyert; ez korábban egy másik nagyszerű norvégnak Ole Einar Björndalennek jött össze.

Röiseland az olimpiákon hét medált (3 arany, 2 ezüst, 2 bronz), világbajnokságon pedig tizenhét érmet (rekordot jelentő 13 aranyat és 4 bronzot) gyűjtött. 2020-ban megkapta a L’Équipe Champion of Champions (Bajnokok bajnoka) díjat. Ő az első és egyetlen biatlonos, valamint az első és egyetlen norvég sportoló, aki kiérdemelte ezt az elismerést.