Kint a vízből?

Fábik Tibor

A múlt héten Hosszú Katinka interjút adott a sportnapilapnak, bár a műfajt tekintve némileg bajban vagyunk, mert a sajtóközleménytől sem áll nagyon távol. A kolléga ugyanis hiába rugaszkodott neki kétszer is a legizgalmasabb kérdésnek, hogy megtudjuk, háromszoros olimpiai bajnokunk hol tart az edzésekkel, erre érdemi választ nem kaptunk.

A cikk középpontjába sokkal inkább az került, ami Hosszúnak fontos: szeretné beindítani az úszóakadémiáját.

Saját egyesülete már van, amint annak a honlapjáról megtudhatjuk, 2018 augusztusában alapította az Iron Swim klubot, amelyben a sportot versenyszinten űzők is ugyanúgy megtalálhatják a számításukat, mint azok, akik csak most ismerkednének az úszás alapjaival, vagy szeretnék felfrissíteni a régi tudásukat. A klub keretein belül üzemel az Iron Swim úszóiskola is gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

Manapság viszont az akadémia szó a varázsszó, és Hosszú Katinka is példaként említi a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát, valamint a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémiát. „Én is egy ilyen intézményt szeretnék elindítani. Egyelőre nem is a létesítményről beszélek, az a jelenlegi gazdasági helyzetben talán nem reális, most a szakmára szeretnék koncentrálni” – fűzi a gondolatat az akadémiai szék(ház)foglalótól tehát egyelőre nagyvonalúan eltekintő Hosszú Katinka, aki a szavai szerint 33 évesen még nem tett le arról, hogy továbbra is világversenyeken induljon.

Ám ahhoz, hogy ezt idén megtehesse, már javában edzenie kellene, válogatottjaink már hetek óta ezt teszik. Azt azért biztosra vehetjük, hogy az év végén a vegyesúszás korábbi királynője is sokat volt a vízben, mert karácsonykor Tanzániából, az egzotikus Zanzibár szigetéről posztolt az Instagram oldalán, és nem valószínű, hogy csak a hasát süttette a tengerparton.

Néhány hete az a hír járta, hogy Hosszú, aki a számára balul sikerült augusztusi, római Eb után több hónapos szünetet adott magának, az otthonához közel, a szentendrei uszodában újra edzésbe állt. Ám ez igaz is, meg nem is, a Bors bulvárlapot tájékoztató forrás, aki az említett uszodában dolgozik, ugyanis arról számolt be, hogy januárban írd és mondd kétszer látta a vízben az úszónőt.

Aki azonban hamarosan a Kanári-szigetekre, Tenerifére utazik háromhetes edzőtáborba férjével, egyben edzőjével. Április 19-22. között Kaposváron rendezik az országos bajnokságot, azon eldől, hogy van-e visszaút számára. Vagy az interjú után a rögvalóságban is előtérbe kerül az úszóakadémia terve.