Jegyzet

2022.05.14. 06:30

Szuper hazugság

Pajor-Gyulai László

Óriási volt a botrány ez idő tájt. A renitensnek ítélt tizenkét klubot az UEFA látványosan, elsöprő haraggal térdeltette kukoricára, csapkodtak a villámok, egymást váltották a súlyos büntetések és a még súlyosabbakat ígérő fenyegetések, a világ futballt kedvelő jelentős része egy emberként háborodott fel és szidta a gazdagok kielégíthetetlen mohóságát. Kilencen gyorsan visszavonulót is fújtak, mi több, nem győztek bocsánatot kérni balgaságuk miatt: fejükön hamu, kezükben gyertya, lábukon semmi…

Nem nehéz kitalálni, a Szuperligáról van szó, amelybe Európa leggazdagabb klubjai akartak tömörülni, saját nemzetközi bajnokságot megszervezni, mindezt persze a labdarúgás iránt érdeklődés csökkenésének a lefékezéséért, a közjó érdekében, amit senki sem hitt el, éppen a köz volt az, amely kifejezte azt, hogy nem szereti, ha hülyének nézni, az UEFA pedig rettenthetetlenül óvta ugyancsak a köz érdekét, a kevésbé vagy egyáltalán nem tehetős klubok képviselőjeként megfogalmazva saját magát. Az más kérdés, hogy idővel az egész megszelídült, bírósági ítélet hatására szinte a kulisszák mögött vissza kellett vonni minden büntetést, az egész ügy szép lassan elcsendesedett.

És amikor már senki sem foglalkozott az egésszel, a héten az UEFA döntést hozott a Bajnokok Ligája reformjáról. Itt most nincs lehetőség részletezni a változásokat, amelyek a 2024 nyarán kezdődő sorozattal lépnek életbe, de egy tökéletesen világos:

az UEFA a nagy kardcsörgetés csillapodtával tökéletesen kiszolgálja a leggazdagabb klubok igényeit.

A leglátványosabb különbség a létszám lesz, ugyanis a főtáblára 32 csapat helyett 36 jut fel, a négy többletből csupán egy a selejtező bajnokok ágáé, az UEFA ezt mégis úgy kommunikálja, hogy a kisebb országok esélyei jelentősen megnőnek, ami egész egyszerűen nem igaz.

A kutyakomédiának egyetlen mozgatórugója van, és ezt sem nehéz kitalálni: a pénz. Több lesz a mérkőzés, így a közvetítés, amivel több pénzt lehet kérni a jogokért és a szponzori megjelenésekért is. Ráadásul van egy nagy csavar is a történetben: nem csoportokban, hanem úgynevezett svájci rendszerben játszik ez a 36 csapat, egy nagy közös tabella lesz, de nem játszik mindenki mindenkivel. Ennek a rendszernek az alapelve, hogy azonos teljesítményű csapatokat sorsolnak össze egymással, így többször találkoznak majd a topligák együttesei, a Bajnokok Ligája az UEFA-nak köszönhetően európai csúcsbajnokság lesz.

Azaz: Szuperliga. És máris helyben vagyunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!