Jegyzet

2022.03.16. 06:30

Új forma

Fábik Tibor

Pénteken a Bahreini Nagydíjjal úgy kezdődik meg az idei Formula–1-es vb, hogy nem a Mercedes adja a regnáló világbajnok pilótát, és ilyesmi legutóbb 2014-ben esett meg, akkor Sebastian Vettel kezdhette címvédőként a szezont. A turbómotorok visszatérésével, a hibrid érában aztán a Red Bull-uralomnak akkor vége lett, és eljött a Mercedes ideje; vagy inkább mondjuk azt, hogy beköszöntött Lewis Hamilton korszaka. A 2016-os évet leszámítva, amikor csapattársa, Nico Rosberg elhap­polta előle a világbajnoki trófeát (és utána rögtön vissza is vonult), 2021-ig minden esztendőben, vagyis hatszor a brit pilóta gyűjtötte a legtöbb pontot. Mivel még a mclarenes időszakából is van egy vb-címe, tavaly a rekordot jelentő nyolcadikért szállhatott harcba, és a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon négy körrel a vége előtt úgy nézett ki, hogy be is húzza. Ám Nicholas Latifi balesete, a biztonsági autó pályára hajtása, az újraindítás és Michael Masi versenyigazgató vitatott döntése mindent megváltoztatott. Max Verstappen megelőzte Hamiltont, és ezzel a Red Bull hollandja – semmiképpen sem érdemtelenül – megszerezte az első világbajnoki címét.

 

Hamilton nehezen emésztette meg a történteket, hallgatásba burkolózott, csapata pedig sokáig lebegtette, hogy idén ott lesz-e a mezőnyben. Harminchét évesen már nem mai gyerek, a Mercedes pedig a szürke másodhegedűs Valtteri Bottas helyére leigazolta a briliáns tehetségű, 24 esztendős George Russellt a Williamstől, és borítékolhatjuk, hogy vele sokkal jobban meggyűlik majd a baja a hétszeres világbajnoknak. Ahogy annak idején zöldfülűként Hamilton sem állt be a sorba a kétszeres vb-1. Fernando Alonso mögé a McLarennél, erre most ő sem számíthat Russelltől. Azt mondani sem kell, hogy a szintúgy 24 éves Verstappen világbajnokként határtalan önbizalommal várhatja a vb-t, de úgy néz ki, hogy a Mercedes és a Red Bull mellett hosszú idő után idén végre komolyan számolni kell a Ferrarival is (Charles Leclerc, Carlos ­Sainz Jr.).

 

Az, hogy tavaly a Mercedes már nem tudott egyed­uralkodó lenni, a végén ráadásul Verstappen lett a világbajnok, eleve megágyazott az idei vb iránti hatványozott érdeklődésnek, amit tovább fokoz, hogy radikálisan változtak a technikai szabályok. A csapatoknak teljesen új autókat kellett építeniük, nem az előző évi konstrukciókon finomítottak, így az is előfordulhat, hogy jelentősen módosul az eddigi erősorrend. Szóval, minden adott ahhoz, hogy még a tavalyinál is izgalmasabb vb elé nézzünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!