Nem volt meglepetés

Petrik József

A cimboráim gyakran meghívtak biliárdozni, pedig ez a sport meglehetősen távol állt tőlem. Egy idő után rá is jöttem, hogy a barátságos invitálásuk annak szólt, hogy legyen valaki utolsó is a golyók – számomra céltalannak tűnő – ütögetésében. Mi tagadás, az évek alatt nem sokat fejlődött a játékom. Így kerültem el a főiskolára, ahol a KISZ-klubban az egyik legnépszerűbb foglalatosság a fiúk körében a rex volt, ami persze csak alapjaiban hasonlított a biliárdhoz.

 

A végzősök és a menők ekkor már a rexasztalon csak az alsó három lyukra – a két ötvenes és az egy százas értékűre –játszottak. Mi, első évfolyamosok csak csodáltuk, a rutinosak milyen ügyességgel terelgették a golyókat. Arra azonban végül is büszke lehetek, hogy 

harmadik évfolyamosként már mi is megengedhettük magunknak azt a luxust, hogy úgy rexezzünk, mint a nagyok. 

Aztán, amikor visszakerültem szülővárosomba, a haverok is kiszúrták, hogy már a „sima” biliárd is jobban megy. Sőt, a „csúszásgátló” kék krétát is egészen elegánsan használom. Ám ez idő tájt kezdett egyre népszerűbb lenni nálunk is a golyós játékok egy új ága, a sznúker. De a rengeteg piros golyó és színes társaik, valamint a szabályok végképp összezavarták bennem az addig felhalmozott rexes és biliárdos tudást. Ebben a játékban ugyanis azonnal fény derült arra, hogy mégiscsak suta vagyok. Ennek megfelelően azóta sem fogtam dákót a kezembe, hiszen ki az a balga, aki az ügyetlenségével villog.

 

Ellenben, a sportcsatornák jóvoltából, gyakran ragadtam a sznúker közvetítésekkor a tévé képernyője előtt. Így láthattam a legnagyobbakat, Steve Davist, Stephen Hendryt, Jimmy White-ot. Persze a sor még bőven folytatható, de rám ezek a világklasszisok voltak a legnagyobb hatással. Azóta talán már nem is egy, hanem két generáció nőtt fel a zöld posztóval borított asztal mellett. Az új időszak pedig új bajnokokat nevelt ki. Kezdjük talán a „rakéta gyorsaságú” Ronnie O’Sullivannel, és folytassuk a világranglistát jelenleg vezető Mark Selbyvel vagy Judd Trumppal. És akkor még nem is szóltunk a sportágban egyre inkább előre törő kínaiakról. A legutóbbi nagy viadalt, a London Masters-t, az Alexandra Palace-ban mégis egy ausztrál, Neil Robertson nyerte, aki senkit sem kímélt. Az elődöntőbe jutásért éppen O’Sullivant győzte le, hogy aztán a fináléban elsöpörje Barry Hawkinst. Tegyük hozzá, Robertson diadala azért nem nevezhető óriási meglepetésnek, hiszen fantasztikusan sznúkerezett, és egyébként is negyedik a világranglistán.