Némóság

Bódi Csaba

Tőzsér Dániel a pálya közepén, térdeit a fejéhez húzva ül. A Loki csapatkapitánya, mezétől „megfosztva”, magányosan réved az egészen közeli, 90 perces múltba, azon tűnődve, mit hibázott, aminek kiesés lett a vége. Az említett jelenet 2020 júniusában játszódott le, a DVSC–Paks NB I-es mérkőzésen, mikor az 1–1-es döntetlen a Debrecen búcsúját jelentette az élvonaltól.

Tőzsérrel tavaly óta nagyot fordult a világ. A zöld gyepet felváltotta a vezetői bársonyszék, a piros-fehér mezt pedig elegáns ing követte, megfelelve azoknak az elvárásoknak, amelyeket egy sportigazgató iránt támasztanak.

Ahogyan egy ilyen tisztségben tovább lehet sorolni a külsőségek sorát, úgy annak is hosszú a listája, ahol a tartalmi részt taglalják munkaköri leírás gyanánt. Ám a Debreceni VSC-hez kötődő megállapodás csak az érintett felekre tartozik. A játékosok esetében is.

Kivéve, ha a kontraktusban foglaltak közléséhez hozzájárul az egyik (vagy mindkét) fél. Németh Krisztián engedélyt adott erre, miként a klub is.

A 37-szeres magyar válogatott labdarúgó felhatalmazta Tőzsért arra, hogy elmondja, „Némó” a szeptemberi érkezése óta havonta 115 ezer forintért futballozik a Nagyerdei Stadionban, no meg persze idegenben is…

Nem tudni, mi járhatott a 32 évesen az NB I-be majd tíz esztendő múltán visszatért csatár fejében akkor, amikor ezt a nyílt lapot kijátszotta, de minden kétséget kizáróan jobban tette volna, ha csendben marad. Más zsebében turkálni a magyar határon túl is bevetett szokás, igaz, akadnak helyek, ahol az átigazolási díjak és az éves jövedelmek nem titkosak, elejét véve a vadabbnál vadabb találgatásoknak. Elképzelhető, hogy az Egyesült Államokban (Sporting Kansas, Columbus Crew) is szocializálódott Németh Krisztián efféle indíttatásból teregette ki – meglehetősen soványka – lepedőit.

A kommentáráradat azóta is tart. Némó nyomában nem a némaság jár, hanem a minimálbér, maximálisra járatva a kifigurázást. Felteszem, ha nyilvánosságara kerül, hogy havonta tízmillió (mármint forint) üti a markát, az kevésbé verte volna ki a biztosítékot, mint ez a futballistakörökben apró­pénznek számító összeg. Ár- és bérérzékenységben finomhangolású kis hazánkban éppen ellenkező hatást váltott ki a Tőzsér, Németh duó szokatlan nyitottsága, még inkább ama­tőrsége. Mert ahogy a cívisvárosban, úgy a hazai föld más tájegységein sem szeretik honfitársaink, ha hülyének nézik őket.