jegyzet

2020.11.24. 06:30

Űrlény

Ballai Attila

A Milan vasárnap tíz év után először győzött Nápolyban az olasz labdarúgó-bajnokságban, ezzel a tabella élére ugrott. A 3–1-re megnyert mérkőzés első két gólját Zlatan Ibrahimovic szerezte, aki fokozatosan túllép a világklasszis kategóriájából a természeti csodáéba. „Ibrakadabra” október elején töltötte be a 39. életévét, azaz a negyvenediket tapossa, de nem fog rajta az idő. A Milan elsősorban neki köszönheti, hogy legutóbbi elsősége, 2011 után tíz évvel ismét felcsillant az aranyérem lehetősége, a Juventus egyeduralmának megtörése. Pedig amikor januárban visszatért Európába a tengerentúlról, sokan kétkedve fogadták, mondván, az Ajaxot, a Juvét, az Intert, a Barcát, a Milant, a Paris SG-t és a Manchester Unitedet is átívelő, tündökletes pályafutásának az érdemi része lezárult, hiba a saját nimbuszát rombolnia. Csakhogy ezzel szemben tovább építi – mintha nem is a Los Angeles Galaxytől, hanem valóban a galaktikából, az űrből érkezett volna közénk. Még a koronavírus sem lehetett ellenfele; három meccs kihagyása után ismét játékra jelentkezve a városi derbin három perc alatt két gólt vágott az Internek, majd duplázott a Roma és a Napoli ellen, az Udinesének pedig a hajrában ollózott a hálójába, így biztosítva a 2–1-es sikert.

Nélküle a Milan erős középcsapat. Vele listavezető. Úgyhogy hódolatom Messinek és C. Ronaldónak, de nekem Ibrahimovic a földkerekség legrendkívülibb aktív labdarúgója.

Minden veleszületett adottságot és megtanulható játékelemet ötvöz – már csak ezért is Messi és Ronaldo elegye –, fizikai paraméterei is egyedülállók. Jellemző, hogy amikor 2015 tavaszán, a PSG színeiben egy kiállítást érő, otromba szabálytalansága miatt az egész Chelsea nekirontott, ő utóbb ekképpen idézte fel az esetet: „Úgy éreztem, mintha tizenegy baba lenne körülöttem.”

Mindezt nem azért írom, hogy a magyar futball verőfényes őszén egy idegen nagyságot bálványozzak. Sokkal inkább az üzenetért, amelyet a zaklatott körülmények között, az utcán felnőtt, a bolti lopásokat napi gyakorlatként művelő kölyök később az életrajzi könyvében megfogalmazott: „A futball mentett meg. Azt üzenem az apa nélküli, magukat szerencsétlennek érző fiataloknak, hogy higgyenek magukban, és sikerülni fog. Mindig van másik lehetőség. Minden tőled függ.”

A legszebb az egészben, hogy válogatottunk múlt heti hőstettei után ezt itthon is egyre többen gondolják így. És nem csak az apa nélküli, szerencsétlen fiatalok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!