jegyzet

2019.08.29. 06:30

Megérkezett

Novák Miklós

A magyar kajak-kenu évek óta Kozák Danuta, tágabban a női kajakos szakág bűvöletében él. Érthető módon. Hiszen hölgyeink az ötszörös olimpiai bajnoknő vezérletével kiszámíthatóan szállítják az érmeket a világversenyekről, legyen az Európa- vagy világbajnokság, sőt akár olimpia. Már-már beletörődtünk abba, hogy a fér­fiaknak nem megy, mintha elfelejtettek volna kajakozni. Dehogy! Csak éppen – nem megbántva a hölgyeket – a férfiaknál még több kell a sikerhez. S a magyar férfiakból mintha hiányzott volna a hit, az elszántság, a közhely szintjére elkoptatott alázat az éveken átívelő kemény munkához, a többség idővel vagy megtört, vagy a könnyebb, de rázós, sőt hamis ösvényen haladt.

Ezen a nyáron bebizonyosodott, van másik út. Hosszabb, rögösebb, nagyobb kitartást igénylő, de járható. Kopasz Bálint végigment rajta, s megérkezett: a szegedi vb-n szerzett aranyérem a jutalma.

Az algyői fiatalember évek óta a magyar kajak-­kenu nagy reménysége. Ha lehetek ennyiben szerénytelen, négy éve az elsők között jósoltam meg, hogy nagy bajnok lesz belőle. Már kijutott a riói olimpiára, ahol kisebb csalódásra lemaradt a döntőről. Ahogy az előző két évben a világbajnokságon a dobogóról. Ennek dacára lehetett sejteni, ezek csak köztes állomások a csúcsra vezető úton. Azért, mert

Kopasz Bálintban volt tartalék, fizikailag és lelkileg egyaránt.

Talán kevésbé ismert, hogy korosztályos szinten atlétikában is magyar bajnok tízezer méteren.

Amit persze tekinthetünk pusztán kuriózumnak, de helyesebb, ha azt olvassuk ki belőle, hogy kifogástalan az álló­képessége; s még inkább azt, hogy az edzője tervszerűen építette fel, nem hajszolta idő előtt az eredményt, beosztotta, mikor mire van szüksége. Az edzője – aki egyben az édesanyja. Demeter Irén egykor maga is kajakozott, így hát a saját és edzőként több tanítványa példájából pontosan tudja, csak hosszú évek tervszerű munkájával lehet a csúcsra jutni. Bálint például még két éve is véznának tűnt a nemzetközi mezőnyben, mert az izomtömeg növelésének az ideje csak aztán jött el.

A lelki tényező a siker másik kulcsa. Nem akarok a kelleténél többet a mögé látni, hogy Kopasz Bálint Szegeden a piaristáknál végezte a középiskolát, mégis, másként akarja a sikert, mint a kortársai. Képes és akar is szenvedni érte, nem csak a csillogás igézete hajtja.

Nem sztár-, sokkal inkább hősi alkat. Ma talán ez a kijelentés is bátornak tetszik, de nem csak a kajak-kenu, a magyar sport legnagyobb alakjainak a sorába emelkedhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!