Sport

2019.03.29. 09:50

Hét nemzetbeliek lépnek a jégre Miskolcon

Miskolc - Jövő héten majd korcsolyázók veszik birtokba a népkerti csarnokot.

Miskolc - Jövő héten majd korcsolyázók veszik birtokba a népkerti csarnokot.

Április 5. és 7. között a Miskolci Jégcsarnokban rendezik meg a 14. DVTK-Avas kupa nemzetközi műkorcsolya versenyt. Korábban, egészen tavalyig ez az esemény „sima” Avas Kupa néven zajlott, ám időközben a rendezvényt szervező Havasszépe SE és Jégszínház betagozódott a DVTK családba (egészen pontosan a Miskolci Jegesmedvék JSE-be, ugyanis annak a műkorcsolya szakosztálya lett).

Megmutatják a minik

A résztvevők – utánpótlásban – chicks, cubs, basic novice, intermediate novice, advanced novice és senior kategóriában indulnak, de lebonyolítanak majd rekreációs és felnőtt versenyt is.

– 230 nevezés érkezett, a tizenöt magyar klub mellett jönnek korcsolyázók Svédországból, Horvátországból, Szlovákiából, Lengyelországból, Romániából, valamint Bosznia-Hercegovinából – tájékoztatta lapunkat, Szarka Ivett versenyszervező, aki azt is elmondta: jövő pénteken 13 és szombaton 8 órától az utánpótláskorú korcsolyázók mutatják be tudásukat, míg vasárnap 8 órától a rekreációs megmérettetésre kerül sor. – Idén már van egy úgynevezett mini verseny is, erre szintén szombaton kerül sor. Ebben azok a gyerekek vesznek részt, akik éppen csak elkezdték a sportágat, néhány hónapja művelik, és megmutatják, hogy hol tartanak. Természetesen ők még nem a teljes pályán fognak futni, hanem csak az egy harmadán – tette hozzá ezt is Szarka Ivett.

Azt is megtudtuk, hogy a névadó klub, a DVTK, a minikkel együtt hozzávetőlegesen 20-25 korissal indul. A szervezők azzal a hagyománnyal sem szakítottak, hogy nézők, érdeklődők számára nem kell majd belépőt váltani, hogy lássák az eseményt, Szarka Ivett reméli, hogy minél többen fogják beiktatni programjukba a kupát.

A bajnok is eljön?

Az ezt megelőző években nem volt meglepő, ha egy-egy régi „neves” korcsolyázó feltűnt a Népkertben, mint például az Európa-bajnok, 4-szeres olimpikon, miskolci születésű, Tiszaújvárosban nevelkedett Sebestyén Júlia, akinek már van egy saját klubja.

„Vele kapcsolatban azt is tudni kell, hogy az ő társedzője Vidrai Szabolcs, és ha Szabolcs itt lesz, akkor Júlia nem biztos, de nem kizárt.” – tette hozzá Szarka Ivett.

ÉM-MI


[related-post post_id="4070020"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!