Sport

2018.11.09. 15:44

Jövő szombaton Avas Kupa az Egyetemi Körcsarnokban

Miskolc - A küzdelmek során összesen 252 érem talál majd gazdára.

Miskolc - A küzdelmek során összesen 252 érem talál majd gazdára.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség és a Justitia Fuji-Yama SE közösen rendezi meg november 17-én Miskolcon az Egyetemi Körcsarnokban az Avas kupa – 12. Csordás József nemzetközi karate-emlékversenyt. A megmérettetésre 63 kategóriában lehet nevezni a 6 évesektől a szenior korosztályig, vagyis a 35 év felettieknek is lehetősége nyílik a versenyzésre. A kupán tiszteletét teszi dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke. Vendég lesz a fiatalon elhunyt Csordás József családja is.

A legeredményesebbet

A küzdelmek során összesen 252 érem talál gazdára. Várhatóan idén is nagyszámú hazai és külföldi, elsősorban környező országbeli nevező lesz. A legnépesebb egyesületek komoly esélyekkel pályáznak majd a legeredményesebb hazai, illetve külföldi karate klub különdíjára. A korábbi évek hagyományaihoz igazodva idén is jutalmazásra kerül a legjobb női, valamint férfi versenyző is. A serleg különdíjakat eddig – a tavalyi évet kivéve – minden alkalommal az egyik miskolci sportáruház jóvoltából ajándékkártyák is kiegészítették. A verseny szombaton 10 órakor kezdődik a megnyitó ünnepséggel, miután kezdetét veszik a kata (formagyakorlat) versenyszámok, majd a délután folyamán a kumite (küzdelem) is terítékre kerül. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt várnak a rendezők.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!