Sport

2018.10.05. 13:18

Bacsa Fanni két futással a dél-amerikai olimpián

Miskolc - Bacsa Fanni, az MVSI sportolója elutazott az Ifjúsági Olimpiára Argentínába.

Miskolc - Bacsa Fanni, az MVSI sportolója elutazott az Ifjúsági Olimpiára Argentínába.

Egyetlen miskolci, megyei sportolóként az MVSI atlétája, Bacsa Fanni kvalifikálta magát az október 6-án kezdődő III. Ifjúsági Olimpiára, Buenos Airesbe. A fiatal versenyző a 16 fős atlétikai csapat tagja, és 100 méter gátfutásban indul.

Nem érte stressz

Bacsa Fanni az indulás előtt úgy fogalmazott: nem érez magán nyomást, ez inkább akkor volt, amikor a korosztályos Európa-bajnokságon meg kellett futnia a szintet. „Azóta nyugodt vagyok, nyugodtan készültem, a felkészülés során semmilyen stressz nem ért. A versenyt nem klasszikus formában bonyolítják majd le, ugyanis mindenkinek két futása lesz, és ezekből számolják ki a végeredményt. Hetekkel ezelőtt még alig hittem, hogy kijutottam, mostanra már teljesen tudatosult bennem a tény. Beleadok mindent, meglátjuk, mi jön ki belőle, szeretnék kétszer jól futni.”

Hetekkel ezelőtt még alig hittem, hogy kijutottam, mostanra már teljesen tudatosult bennem a tény.” Bacsa Fanni

A miskolci atléta hozzátette, az olimpiai érzésbe már a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál alatt belekóstolt, de az argentin esemény az EYOF-tól „komolyabb” lesz.

Megtiszteltetés

Argentínába elutazott Bacsa Fanni edzője, Tigyi József is, aki az alábbiakat tartotta fontosnak elmondani: „Amióta meglett a kvalifikáció, folyamatosan dolgoztunk, nem álltunk le. A munkát elvégeztük, az eredményt majd meglátjuk. Minden verseny előtt a cél az, hogy próbálja hozni a legjobb eredményét, vagy ahhoz közeli időt, ez nála gáton 13,54 másodperc. Úgy gondolom, hogy a miskolci atlétika, a sportiskola számára óriási dolog az, hogy Fanni eljutott az Ifjúsági Olimpiára, ahová majdnem ugyanolyan nehéz kivívni a jogot, mint a felnőttek olimpiájára. Nekem megtiszteltetés, hogy a négy kiutazó magyar atlétaedző között lehetek, a helyszínen más versenyzőt is segíteni fogok, nem csak Fannit. Buenos Airesben már csak szinten tartó edzéseket végzünk, hogy az élesség meglegyen, és mentálisan a lehető legjobb állapotot érjük el. Fanni olyan versenyző, aki mindent maximális erőbedobással csinál, itthon korosztályában a legjobb, így – bár még messze van – más célja nem lehet, hogy egyszer felnőtt olimpikon is legyen. Jó lenne, ha ezt is miskolci színekben érné el.”

Illyés Miklós, az MVSI ügyvezetője a szervezet és a maga nevében kívánt jó utat, valamint eredményes szereplést, s ezen alkalomból egy kabalaállatot is átadott Bacsa Fanninak. „Büszkék vagyunk rád, reméljük, jól fogod magad érezni, és eredményesen is szerepelsz majd” – jegyezte meg az utazás előtti búcsúzáskor Illyés Miklós.

Argentínában 13 nap alatt harminckét sportág 4000 ezer versenyzője küzd 286 versenyszámban 1256 éremért.

ÉM-MI


Eddigi megyei olimpikonok

Az első nyári ifjúsági olimpiának 2010-ben Szingapúr, a másodiknak 2014-ben a kínai Nanking adhatott otthont. 2010-ben Hankó Gábor (triatlon, egyéni 9., váltó 6.), míg 2014-ben Gercsák Szabina (cselgáncs, aranyérem), Lehmann Bence (triatlon, ezüstérem), Mozgi Milán (kajak-kenu, ezüstérem) és Nagy Kinga (vívás, 9. hely) képviselte a megyét.


[related-post post_id="3994973"]

[related-post post_id="3991915"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!