Sport

2018.07.25. 20:05

EL-selejtező - Történelmet írna a Honvéd luxemburgi ellenfele

Budapest - Arra készül a luxemburgi Progrés Niederkorn, hogy a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójában a Budapest Honvéd kiejtésével története legsikeresebb európai kupaszereplését valósítsa meg.

Budapest - Arra készül a luxemburgi Progrés Niederkorn, hogy a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójában a Budapest Honvéd kiejtésével története legsikeresebb európai kupaszereplését valósítsa meg.

"Öt éve dolgozunk ezen a projekten. Az első három évben az volt a cél, hogy a hazai bajnokságban és kupában felzárkózzunk az élmezőnyhöz, ezt sikerült megvalósítani, a 4-6. évben pedig most már otthon a legjobb három a cél, illetve a minél jobb nemzetközi kupaszereplés" - mondta a szerdai sajtótájékoztatón Thomas Gilgemann sportigazgató, aki emlékeztetett arra, hogy a mostani második fordulós szerepléssel a csapat beállította eddigi legjobbját, amikor tavaly a skót Glasgow Rangers kiejtésével szintén elérte a második kört az EL-ben.

A sportvezető úgy foglalta össze az alkalmazott klubmodellt, hogy "profi szerkezet, barátságos légkör". Az eddigi sikerekről úgy vélekedett, hogy esélytelennek kezelték az együttest, de reményei szerint néhány éven belül már a Progrés Niederkorn várja majd favoritként az első fordulókat. Azt viszont megjegyezte, hogy nemzetközi szinten - a Rangers és idén az azeri Gabala elbúcsúztatása ellenére - még nincs okuk a túlzott magabiztosságra, így a Honvéd ellen mindkétszer a lehető legjobb meccsre lenne szükségük a továbbjutáshoz.

Paolo Amodio vezetőedző arról beszélt, hogy nehéz meccsre számít, de mindent megtesznek majd a továbbjutásért. Megemlítette, hogy látta a kispestiek utolsó néhány mérkőzését, így alaposan felkészültek, de megfogalmazása szerint a többi úgyis a pályán dől el.

"A támadásaik nagyon jók, illetve a középpálya rendkívül összeszokottnak tűnik, amely képes nyomást gyakorolni az ellenfélre" - mondta az MTI kérdésére a Honvédról a tréner.

A két társához hasonlóan a klub sáljában ülő Olivier Thill, a csapat luxemburgi válogatott játékosa azt hangoztatta, tavaly is bebizonyították, hogy megállják a helyüket a nemzetközi porondon, mert 180 percen át mindent beleadnak, így a Honvéd sem számíthat könnyű párharcra. Megjegyezte, mint minden meccsen, győzni akarnak, de idegenben a döntetlennel is elégedetten távoznának.

A Budapest Honvéd csütörtökön 19 órától fogadja a Progrés Niederkornt a Bozsik Stadionban.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!