2018.06.13. 13:14
Távoli emlék
<em>Eltelt újabb négy esztendő, vagyis ismét labdarúgó-világbajnokság. Amikor két évvel ezelőtt az Európa-bajnokságon, Franciaországban (Bordeaux-ban, Marseille-ben, Lyonban, Toulouse-ban) több tízezer magyar örömködött, lobogtatott sálat és énekelt, bizakodott abban is, hogy megtörhet az átok, és 32 év – 1986, Mexikó – után sikerülhet kijutni a vébére is.</em> Molnár István írása.
Eltelt újabb négy esztendő, vagyis ismét labdarúgó-világbajnokság. Amikor két évvel ezelőtt az Európa-bajnokságon, Franciaországban (Bordeaux-ban, Marseille-ben, Lyonban, Toulouse-ban) több tízezer magyar örömködött, lobogtatott sálat és énekelt, bizakodott abban is, hogy megtörhet az átok, és 32 év – 1986, Mexikó – után sikerülhet kijutni a vébére is. Molnár István írása.
Azt gondolta a sok focibarát, hogy na, ez az a korosztály, ez az a keret, amely hogy ha nem is lesz döntős, elődöntős, negyeddöntős, képes lehet arra, hogy megváltsa a jegyét Oroszországba. Nem váltotta meg. Amit éreztünk-tudtunk Franciaország előtt is, de a siker háttérbe szorította: kevés a minőségi játékos, kevés a nívós, külföldi bajnokságban húzóemberként számontartott játékos, nincs őszt, telet megélő kupacsapat, hogy az erőnlétről, a gyorsaságról (lassúságról), reakcióképességről, labdabiztosságról, technikáról már ne is szóljunk. Egy valami van: komoly, nem teljesítményarányos fizetések, csilli-villi autók, stadionok, amik bár szükségesek, nincs két lábuk, amikkel gólokat tudnának lőni.
Lehet, a következő négy évre változtatni kellene a koncepción, a módszereken, a kiválasztáson, személyeken, talán akkor lenne sansz a 2022-es katari részvételre. Ellenkező esetben marad továbbra is Mexikó mint már nagyon távoli emlék…
[related-post post_id="3888867"]
[related-post post_id="3888329"]
