Sport

2018.06.11. 13:39

Hit az összefogásban Cigándon

Cigánd - A négynapos kerékpáros túra összehozta a bodrogközieket.

Cigánd - A négynapos kerékpáros túra összehozta a bodrogközieket.Négy nap, összesen 300 kilométer, ez volt a „Kerekek és lépések a történelmi Bodrogközben” elnevezésű kerékpáros túra csupán számokban.

Misszió

A Kerékpárral 7 határon át pályázatnak köszönhetően Cigándon összeült egy biciklis csapat, amely úgy döntött, megpályázza a lehetőséget és ha sikerrel járnak, körbebiciklizik a történelmi Bodrogköz mind az ötven települését. Mindez már múlt időben értendő, hiszen a csapat azóta már letudta a túrát.

A sportteljesítmény mellett azonban ez egyfajta misszió is volt, hiszen a cigándi csapat egy felhívást vitt magával mind az 50 felvidéki és magyarországi, Bodrogközben található településre, amelyben összefogásra, közös gondolkodásra hívják a bodrogközi településeket. Arra voltunk kíváncsiak, a túra ilyen értelemben is elérte-e a célját.

Alakuló közösség

– Az évek majd eldöntik, mit lehet kezdeni ezzel a szövetséggel, de az biztos, sehol sem utasítottak el minket – mondja Oláh Krisztián, Cigánd polgármestere, aki maga is részt vett a túrán.

– Minden településen szívesen láttak minket, különösen a Felső-Bodrogközben, ahol álmunkban sem gondoltuk volna, hogy szinte már várták ezt a kezdeményezést. Sok ötlet látott napvilágot a rövid találkozókon, és úgy döntöttünk, a nyár végén össze fogunk ülni a térség polgármestereivel, és azon a találkozón már konkrét célokat fogunk megfogalmazni. Ez a túra érezhetően összefogott egy olyan közösséget, amely eddig láthatatlan volt. Ez a négy nap döbbentett rá bennünket arra, a Felső-Bodrogközben sok olyan település van, amelynek nincs még magyarországi testvértelepülése. Sok közös rendezvényt fogunk szervezni és figyelni fogjuk a határokon átnyúló pályázati lehetőségeket is, hogy a közös múltunkat, közös gyökereinket ezzel is erősítsük.

Újfajta kezdeményezés

Oláh Krisztián nem titkolja, ő maga is felfedezőként volt jelen a túrán.

– Döbbenetes érzés volt rájönni arra, tőlünk 30-40 kilo­méterre vannak olyan települések, amelyeknek még a nevét sem nagyon hallottuk eddig, nemhogy ellátogattunk volna oda, pedig valamennyi bodrogközi település páratlan értékekkel rendelkezik. Ezt a hiányt is meg kell szüntetnünk, ezt is segítheti ez az összefogás, amelyről azt láttuk és látjuk, egyetlen település sem tekinti nem kívánt feladatnak, mindenki tevőlegesen szeretne részt venni ebben az újfajta kezdeményezésben, amelyet már régóta meg kellett volna lépnünk – mondja a cigándi polgármester.

- BG -


A túra

A négy nap alatt az alábbi településeket érintette a túra útvonala:

Alsó-Bodrogköz: Alsóberecki, Bodroghalom, Cigánd, Dámóc, Felsőberecki, Györgytarló, Karcsa, Karos, Kenézlő, Kisrozvágy, Lácacséke, Nagyrozvágy, Pácin, Révleányvár, Ricse, Semjén, Tiszacsermely, Tiszakarád, Vajdácska, Viss, Zalkod, Zemplénagárd.

Felső-Bodrogköz: Ágcsernyő, Bacska, Battyán, Bély, Bodrogmező (Pólyán), Bodrogszentes, Bodrogszentmária, Bodrogszerdahely, Bodrogszög, Boly, Királyhelmec, Kisdobra, Kisgéres, Kiskövesd, Kistárkány, Lelesz, Nagygéres, Nagykövesd, Nagytárkány, Őrös, Perbenyik, Rad, Szinyér, Szolnocska, Szomotor, Tiszacsernyő, Véke, Zétény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!