Sport

2018.06.29. 15:32

Az én világbajnokságom - Huszák Géza: Fáradtan, ötlet nélkül futballoztak a németek

Miskolc, Sajóbábony - Nagyon valószínű, hogy nem sikerült a címvédő válogatott formaidőzítése.

Miskolc, Sajóbábony - Nagyon valószínű, hogy nem sikerült a címvédő válogatott formaidőzítése.

A mostani torna, sőt az elmúlt évtizedek legnagyobb meglepetése a német együttes korai búcsúja, melynek okát még nyilvánvalóan hosszan fogják majd elemezni a szakemberek. Lapunk Huszák Gézát, a DVTK egykori labdarúgóját kérte a volt világbajnok kudarcának kivesézésére.

Semmi nem sikerült

– A németek már a svédek ellen is a sírból jöttek vissza – kezdte az ismert borsodi szakember, aki a napokban a Sajóbábony csapatát edzőként juttatta fel az NB III-ba. – Mivel minden játékosuk komoly klubban játszik, lehetséges, hogy belefáradtak az idénybe, mesterük pedig nem tudta őket kellően motiválni. Hiányzott belőlük a frissesség, helyette monotonitást és tanácstalanságot kaptunk tőlük. Rövid passzaik nem jöttek be, abszolút helyzeteik – főleg közeli fejeseik – sorra kimaradtak, kulcsjátékosaik pedig formán kívül szerepeltek. Csak egy párhuzam: a brazilok a szerbek ellen sprintben közlekedtek, míg Öziléknek ugyanez nem ment Dél-Koreával szemben. Nekem csak sejtéseim lehetnek a lejtmenetükről, de egyáltalán nem féltem a német futballt, tudják ők a dolgukat, most is megfejtik majd a számomra egyelőre megfejthetetlent.

Huszák Géza érdekes gondolattal is előállt:

– Ha „én lennék” a FIFA, a vébét augusztusra tenném. A bajnokságok után így júniusban egy hónapos szabadság következhetne, majd a július a felkészülésé lenne. Augusztusban a döntőig hét meccs várna a játékosokra, akik ezután szeptemberben kezdhetnék otthoni küzdelmeiket. Ez a ritmus megítélésem szerint jobban szolgálná a sportág és alkotóinak érdekét.

ÉM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!