Sport

2018.02.10. 08:19

Magyar női kosárlabda válogatott: A magasság vagy a gyorsaság lesz a nyerő „kártya”?

Miskolc - Szombaton 17 órától az orosz csapat a magyar női kosárlabda-válogatott ellenfele.

Miskolc - Szombaton 17 órától az orosz csapat a magyar női kosárlabda-válogatott ellenfele.

Fontos napokat tölt és él meg Miskolcon a magyar női kosárlabda-válogatott, amely szombaton és jövő szerdán Európa-bajnoki selejtezőt vív a megyeszékhelyen: előbb az orosz együttes, aztán pedig a litván gárda ellen. A csapatban ott lesz az Aluinvent-DVTK nemrégiben szerződtetett új kosarasa, Raksányi Krisztina is, aki diósgyőriként első alkalommal szerepel a nemzeti alakulatban.

Centerben jók

– Örülök, hogy immár DVTK játékosként pályára léphetek a válogatottban Miskolcon – jegyezte meg lapunknak a csapatkapitány. – Jó, hogy itt rendezik meg ezt a két mérkőzést, hiszen egy olyan városról van szó, ahol szeretik és értik a kosárlabdát a szurkolók. Bízunk abban, hogy mind a két nap sokan fognak bennünket buzdítani, amire nagy szükségünk lesz.

A hölgyek péntek délelőtt fakultatív edzésen vettek részt, lehetőség volt kondizásra, a dobások gyakorlására, majd az ebédet és a pihenőt követően 16 órától csapatedzés szerepelt a programban, melyet videózás követett.

– Szerdán is volt már egy elemzés az orosz csapatról, a támadásaikat vettük át, most arról beszéltünk, hogy milyen a védekezésük, és hogy ez ellen mit lehet, kell tenni – nyilatkozta Raksányi Krisztina. – Komoly erőt képviselnek, centerben különösen, a magas embereik jó technikával dolgoznak. Mindezt talán nem annyira gyorsan teszik, ebben lehet keresnivalónk, de csak csapatmunkával. Ezt megelőzően tavaly május végén játszottunk velük, egy olaszországi felkészülési tornán, tehát körülbelül tudjuk, hogy mire számíthatunk részükről.

Kint már nyertek

Azt is kérdeztük a diósgyőriek kosarasától, hogy elég-e, ha inkább csak a saját játékukra fókuszálnak, vagy azért valamennyire alkalmazkodni is kell az ellenfélhez?

– Amit támadásokban tudunk, azokon nem igazán kell módosítani, maximum az időzítésekre, és a pontosságra kell még jobban figyelni. Persze, lényeges, hogy mit mutat az ellenfél, ez nyilván befolyásolja a saját teljesítményt, taktikát – mondta Raksányi Krisztina.

Bár a két meccs közül jelenleg az oroszok elleni csata van a ,,célkeresztben”, azért megkérdeztük a csapatkapitányt a litvánok elleni találkáról is.

– Nincs sok idő a két mérkőzés között, ezért nagy hangsúly lesz a regeneráción – jelentette ki a csapatkapitány. – Velük már túl vagyunk a kinti csoportmeccsen, sikerült győznünk 3 ponttal, ez az eredmény sokat dobott a csapat hangulatán. Tudjuk, hogy a litvánok szeretnének itt nyerni, nekünk fognak jönni, egy igazi élet-halál küzdelem lesz, mert nekünk az újabb győzelem akár már a kijutást is jelenthetné.

Raksányi Krisztina elárult még két dolgot: az egyik, hogy ha összejönne a kijutás, akkor a harmadik Európa-bajnokságán vehetne részt, illetve azt is, hogy a litván meccs után vélhetően kap két nap szünetet, de utána teljes erővel arra készül majd, hogy a február 24-ei, Zalaegerszeg elleni hazai bajnokit sikeresen vívják meg a DVTK-val.

A 2019-es szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságot 16 csapat részvételével rendezik. Tizennégy együttes selejtező útján csatlakozhat a két házigazdához. A nyolc, egyenként négycsapatos csoport résztvevői oda-vissza vágó alapon játszanak egymással. A csoportok első helyezettjei és a hat legjobb második kvalifikálja magát a kontinenstornára.

- ÉM-MI -


Kosárlabda: a csoport állása

1. Magyarország 2 2 – 210–118 4

2. Oroszország 2 2 – 186–99 4

3. Litvánia 2 – 2 132–137 2

4. Albánia 2 – 2 85–259 2

A magyar válogatott további hátralévő mérkőzései

5. forduló (november 16.): Albánia – Magyarország

6. forduló (november 21.): Oroszország – Magyarország


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!