Sport

2018.01.12. 09:42

"Népvándorlás" Mezőkövesden

Mezőkövesd - Lassan tisztul a levegő a fürdővárosiaktól elkerülő labdarúgók körül.

Mezőkövesd - Lassan tisztul a levegő a fürdővárosiaktól elkerülő labdarúgók körül.

Csütörtökön ismét két edzésen vettek részt a Mezőkövesd Zsóry FC élvonalbeli labdarúgócsapatának tagjai. Délelőtt a Zsóry-edzőcentrumban, délután pedig a klubház konditermében gyűjtötték az erőt a játékosok.

Függőben lévő ügyek

Az idei első munkanaptól sok játékos nem vesz részt a tavalyi keret tagjai közül a közös gyakorlásokon, a távozókkal kapcsolatos „leltározásra” Siroki Krisztiánt kértük.

Tomas Tujvel már aláírt a Videotonhoz, volt kapusunk így a bajnoki cím egyik várományosánál folytatja pályafutását – közölte a technikai vezető. – Köböl Mátéval szerződést bontottunk, arról egyelőre nincs tudomásunk, hogy hová megy. Csirmaz Istvánt és Murai Márkot egyaránt NB II-es csapatnak adjuk kölcsön, míg Jakub Brasen, Paul Keita, Martin Krnac és Tomas Majtán ügye még függőben van.

Francia is jöhet

Mezőkövesden gyakori vendég George Menougong, az NB I-es gárda egykori játékosa, aki most is nagy népszerűségnek örvend a matyóvárosban.

– Játékosügynök vagyok, ez az egyik elfoglaltságom – mondta a hajdan Kamerunból Magyarországra érkezett sportember. – A klub szakmai vezetésének figyelmébe ajánlottam egy francia nemzetiségű játékost, aki azonban még nincs itt. Konkrétumokról egyelőre nem számolhatok be, mert – futballnyelven szólva – most még csak a kezdőrúgást végeztem el, aztán vagy jön, vagy nem…

A sárga-kékek háza táján több fiatal labdarúgó is feltűnt az elmúlt napokban, róluk is kértünk információt.

– Terveink szerint három-négy 17–18 év közötti, már több, mint tehetség csatlakozik majd a nagyokhoz – közölte Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry FC akadémiai igazgatója. – Teljes értékű kerettagok lesznek, a felnőttekkel dolgoznak, szerződtetett státuszt kapnak és az edzőtáborba is velünk tartanának. A részben helyi játékosoknak és a részben máshonnan érkezőknek bemutattuk az itteni körülményeket, aztán időt adtunk nekik a döntésre, ezért fogalmaztam feltételes módban. Arra kértük őket, hogy beszéljenek a szüleikkel vagy a menedzsereikkel, és határozzanak: döntsék el, hogy csatlakoznak-e hozzánk.

Fiatalok a nagyoknál

Az első csapattal edzett csütörtökön a kövesdi U17-es gárda játékosa Molnár Marcell, illetve az U19-es csapatból Tasi Dominik. Kuttor Attila vezetőedző irányításával készül a 18 éves középpályás Gál Benedek, aki ősszel Ózdon szerepelt, illetve a 19 esztendős kapus, Szalay Alex, aki Újpesten nevelkedett, és legutóbb Felsőtárkányban védett.

ÉM-KT


[related-post post_id="3733738"]

[related-post post_id="3730935"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!